A kultúrház presszójában tartotta évzáró gyűlését a Szegab Polgári Társulás, amelyen szó esett az elmúlt 23 év tevékenységéről, kiértékelték a 2025-ös évet, ismertették az idei feladatokat, valamint, immár hagyományosan, megnevezték az elmúlt év borászát, pincészetét.
„A 3250 lakosú községben közel négyszáz család foglalkozik szőlőtermesztéssel. A társulás tagjai sok aranyérmet szereztek a helyi, a regionális és a nemzetközi borversenyeken. A rengeteg szakmai előadásnak, tanulmányútnak köszönhetően a tagság egyre inkább a minőségi borok előállítására összpontosít. A szervezet a helyi borversenyeken kívül megszervezhette már az Ister-Granum Eurorégió Vándor Borversenyt és Duna menti Borút Borversenyt is. A kitartó munkának köszönhetően Bátorkeszi 2011-től Borfalu kitüntető címmel is büszkélkedhet. Már második éve sikerült megrendezni a Szlovák Köztársaság Nemzeti Borszalonjának nevezési versenyét. Sokéves hagyománnyal bír a 2006-tól rendszeresen megrendezésre kerülő Bátorkeszi Borfesztivál, valamint a Borbál. Kiterjedt kapcsolatrendszere van a társulatnak a Bakonyszentlászlói (testvértelepülés) Kertbarát Körrel” –sorolta Gyöpös István, a Szegab PT elnöke. Az idei év tervei között ugyancsak szerepel borversenyek, borpiknik, borbál szervezése.

Az évzárón részt vett Labancz Roland polgármester is, aki köszöntőjében először is kiemelte a közösségek szerepét a település fejlődésében, formálásában. Majd a szőlőültetvényeket fenyegető, a szőlőkabóca által terjesztett aranyszínű sárgaság rohamos terjedésére hívta fel a figyelmet, amely megfelelő intézkedések nélkül akár a XIX. század végi, filoxéra okozta szőlőpusztulásba torkollhat. A múlt év őszén komoly összefogás indult a szőlőhegyeken az aranyszínű sárgaság elleni védekezés érdekében, több mint két tucat szemlecsoport dolgozott a borvidékeken. Átvizsgálták a szőlőterületet, számos fertőzött tőkét megjelöltek eltávolítás céljából, mert csak szervezettséggel és szakmai fegyelemmel még van esély a bátorkeszi szőlő megóvására. A terepvizsgálat egyértelmű üzenete: a szőlő egészsége a bor jövője.
Kiértékelik az elmúlt év borászát, pincészetét, annak alapján, hogy az adott borász, pincészet mennyi érmet gyűjtött össze a különböző borversenyeken. Az elmúlt évekhez képes azzal a változással, hogy értékelték a nem nyilvántartott borbarátokat is. Ennek alapján a 2025-es év borásza az ifj. Gyöpös Pincészet lett, míg a másik kategória nyertese a Dolnik Pincészet. Elismerő okleveleket kaptak azok, akik az elmúlt években támogatták a polgári társulás munkáját.
Az évzáró taggyűlés közös vacsorával ért véget.
(mf)