A hosszú és igényes felkészülés után az elmúlt szombaton végre élesben is megmutathatták a komáromiak, mennyire is kell számolni velük az idei szezonban.
A komáromi reménységek nemzetközi eredményei
A V4-es országok közül idén Szlovákia rendezte meg az olimpiai reménységek versenyét kenuzásban. A megmérettetésen, melyet az egyik legnívósabbként tartanak számon, 15-17 éves fiúk és lányok vettek részt a világ minden tájáról.
A komáromi autó második lett a kassai rallyn
A Csente Márió és Peter Tešinsky által kormányozott Subaru Impreza WRX Sti N15 szép eredménnyel zárt Kassán, annak ellenére, hogy az utóbbi években ezen a versenyen nem igazán jött ki nekik a lépés. Idén változott a helyzet, és a Subaru Komárno Rally Team az egész hétvégén produkált eredményei alapján a 3-as kategóriában ezüstérmet szerzett.
Több tucat kilométer a lábakban
Régiónk egyik legismertebb futója, Kele Géza Jászberényben vett részt egy maratoni futáson, ahol a fődíj egy gyönyörű magyar kürt volt. Rajta kívül az ógyallai Nagy Zoltán is képviselte a Komáromi járást.
Nemzetközi női kézilabda torna Naszvadon
Szeptember elején nemzetközi női kézilabdatorna színhelye volt a naszvadi Vlahy Jenő Sportcsarnok. A rangos eseményen öt csapat képviseltette magát, méghozzá hazai oldalról a Ferplast, az elsőligás Bánovce, valamint három magyarországi együttes, a Tatabánya, a Tata, és az Örkény kézilabdagárdája.