Sport

KFC utánpótlás

Rangos nemzetközi tornát nyert a KFC utánpótláscsapata

Rangos nemzetközi tornát nyert a KFC utánpótláscsapata

A KFC U10-es utánpótláscsapata fantasztikus tornagyőzelemmel tette fel a koronát az idei évre. A Gödöllői Sport Klub által december 6-án megrendezett Mikulás kupán a komáromi csapat veretlenül végzett az első helyen, ezzel olyan neves egyesületeket utasított maga mögé, mint a Ferencváros, az MTK vagy a Budapest Honvéd. „Önmagában már az is nagy teljesítmény, hogy a

A Szayka Kempo Dojo felvétele

Huszonhárom éremmel tértek haza

November 22-én Dunaszerdahelyen rendezték meg a Felvidéki Ifjúsági Kempo Kupát, valamint az Országos Kempo Bajnokságot, melyen a komáromi Szayka Kempo Dojo 11 versenyzője kiváló eredményeket ért el. A komáromi csapat 6 arany-, 12 ezüst- és 5 bronzérmet, azaz összesen 23 érmet szerzett a rangos nemzetközi versenyen, amelyen 4 ország, 26 csapat és 202 versenyző vett

A KFC női csapata

Bizakodva várják a tavaszi folytatást

„Az őszi eredményeink talán nem feltétlenül ezt bizonyítják, de én több pozitív változást is látok a csapat játékában” – összegezte lapunknak csapata őszi idényét Medgyes Péter, a KFC első osztályú női csapatának vezetőedzője. „Az egyik legnagyobb előrelépést a csapatom hozzáállásában látom. Példaértékű az az elhivatottság, ami ősszel jellemezte a lányokat. Ne feledjük, a női foci

Keszegfalva karate

Három aranyéremmel tértek haza a Damashi Kupáról

Az elmúlt hétvégén a siklósi X. Damashi Kupa elnevezésű nemzetközi karateversenyen járt a Seishin karate klub. A megmérettetésen három ország 350 versenyzője vett részt, a felvidéki egyesületet öt versenyző képviselte a tornán. „Csapatunk már pénteken kora reggel elindult, hogy kihasználva a szép őszi időjárást, jusson még időnk a helyi látványosságok megtekintésére. A közös ebéd után

Papp Lajos

Papp Lajos nem kegyelmezett francia ellenfelének

A madari Papp Lajos múlt héten péntek este kisebb-nagyobb sérülései után ismét ketrecbe lépett: a Hexagone székesfehérvári gáláján az első menetben technikai K.O.-val nyert algériai származású francia ellenfelével szemben. A francia Hexagone, amely az egyik legnagyobb európai ketrecharcos világszervezet, második alkalommal rendezett gálát Magyarországon. Az elsőre idén tavasszal Győrben került sor, november 7-én pedig a

Top