Régió

Csemadok évzáró különleges programmal

Csemadok évzáró különleges programmal

Különleges keretbe helyezte a Csemadok csicsói alapszervezetének január 22-én megtartott évzáróját, hogy Királyhelmec, Párkány, Szepsi, Galánta és Rimaszombat mellett – Felvidéken egyedüli községként – fogadhatta a Déryné Határtalan Program előadásait. A nap folyamán minden korosztály részesülhetett kulturális élményben. Az óvodások a Fejér Alkotóközösség Csodaszarvas című meséjét látták, az alsó tagozatosok a Lúdas Matyi zenés, interaktív

Szilas története

Kis falu nagy történetei

Nemrégiben mutatták be a helyi kultúrházban Nagy Attila és Kmeť Vladislav közös könyvét, a Szilasi történeteket. A teltházas bemutató jól érzékeltette, mennyire nagy várakozás előzte meg a könyv megjelenését, amely példamutató összefogás eredményeként született meg.  A keménytáblás, krétapapírra nyomtatott kötet kiadásához ugyan a község 3000 eurós támogatást nyert a Kisebbségi Kulturális Alaptól, ez azonban korántsem

Halász Béla

Halász Béla: Akkor lehet eredményeket elérni, ha egyfelé húzunk

Családi házakat és lakásokat építenek Gútán, hogy helyben tartsák, illetve odavonzzák a fiatalokat. Halász Béla elmondta, bár a természetes népmozgalmi egyenleg nem pozitív, a városvezetés mindent megtesz, hogy a lakosság ne essen be tízezer alá. A polgármestert az elmúlt évek fejlesztéseiről, és a jövőbeli tervekről is kérdeztük. A Ladislav Kamenický pénzügyminiszter által tavaly szeptemberben bejelentett

Ógyallai szökött rab elfogása

Elfogták az Ógyalláról megszökött rabot

Elfogta a rendőrség azt a 47 éves férfit, aki január 8-án szökött meg Ógyalláról, ahol egy cég telephelyén dolgozott.Ma délelőtt fogták el a komáromi bűnügyi rendőrség munkatársai, a nyitrai kommandósokkal karöltve, Nemesócsán. Ezt követően a Komáromi Járási Rendőrkapitányságra vitték kihallgatásra. A nyitókép a Nyitrai Kerületi Rendőr-főkapitányság felvétele

Havas táj

Félreverik a harangot a meteorológusok: nagyon száraz az idei tél

Ön is azt gondolja, hogy a januárban lehullott hómennyiség segíthet a talajszárazság elleni küzdelemben. A meteorológusok tudják, hogy nem.  Bár novembert magas csapadékösszegek jellemezték, december elejétől erős csapadékhiányt regisztrált a Szlovák Hidrometeorológiai Intézet (SHMÚ). Annak ellenére, hogy a közvéleménynek az inverziók és az azokat kísérő ködök miatt ellenkező benyomása lehetett, a decemberi csapadékösszegek jelentősen elmaradtak

Top