Október 23-án ünnepelte 100. születésnapját Gúta legidősebb polgára, Tóth Tibor. A jubilánst 25-én fogadták a városházán, ahol megható ünnepség keretében, családja, tisztelői jelenlétében köszöntötte őt Halász Béla polgármester. A polgármester beszédében kiemelte, Tibi bácsi élete példaként szolgálhat minden gútai előtt. Példaként arra, hogyan lehet tisztességgel, szorgalommal és szeretettel élni egy egész évszázadon át. Mert száz…
Életre kelt színek – Jankovich Márta kiállítása
Nagy érdeklődés mellett nyílt meg Jankovich Márta jubileumi kiállítása a Gútai Városi Hivatal galériaként is működő előterében. A Színek világa című tárlat egy különleges technikát, a zselatinlap monotípiát mutatja be – nem akármilyen módon. A megnyitón Halász Béla polgármester köszöntötte a jubiláló művészt, aki nyolcadik önálló tárlatával örvendezteti meg a közönséget. „Ma egy nagyszerű alkotót,…
Őszi nagytakarítás Gútán
Október 20. és 23. között végzik a város területén a nagyméretű hulladék begyűjtését és elszállítását. Az egyes gyűjtőpontokban kihelyezett konténerekbe csak kiválogatott, nagy térfogatú hulladékot lehet elhelyezni, azaz fa hulladékot (régi bútorok szétszedve), vegyes hulladékot (szőnyeg, ágybetét, mosdók, WC-csészék), valamint műszaki cikkeket (csak egészben, nem szétszedve). Tilos kihelyezni olyan hulladéktípust, amely ingyen elhelyezhető a Gúta…
Újabb sportolási lehetőség Gútán
Új multifunkcionális sportpályát kapott a Komenský Alapiskola, amelyet a későbbiekben a lakosok is igénybe vehetnek majd. A sportpálya helyén korábban egy magánszemély tulajdonában lévő, ám az évek során igen lepusztított, balesetveszélyes pálya áll. „A város 5-6 évvel ezelőtt megvásárolta a területet, most pedig, saját forrásból, 65 ezer euróért teljesen felújíttatta” – tudtuk meg Halász Béla polgármestertől. Tímea Takácsová-Rajkóová, az iskola igazgatója…
Hulladéktaxi Gútán
Szeptembertől új szolgáltatást vezetett be a Gúta Servis vállalat a város területén: a hulladéktaxit. A szolgáltatás olyan hulladékfélék elszállítására vehető igénybe, amelyek egyébként is ingyenesen elhelyezhetők a vállalat gyűjtőudvarában: pl. bútorok, szőnyegek, elektromos kellékek, műanyag ládák, kerékpár- és autógumik. Egyszeri fuvar maximális mérete 2 m3, díja 15 euró. Az elszállítást munkanapokon 12 óra után végzik.…