Komárom. Egy 14 éves kiskorú fiút próbált molesztálni egy 35 éves férfi múlt csütörtökön délelőtt a vasútállomás közelében lévő parkban. A férfit a városi rendőröknek sikerült elfogniuk, majd az ügyet átadták az állami rendőrségnek.
Figyelem, óraátállítás!
Újra jön a téli időszámítás, egy órával többet alhatunk! Október 27-én, vasárnap hajnali 3 órakor 2 órára kell visszaállítani az óráinkat. Vagyis nyerünk egy órát.
Zöld válasz: A felelősségteljes szemétkezelésről
A szeméttel nem szeretünk foglalkozni. Akkor sem, ha a sajátunkról van szó. Miért is kéne, hiszen elviszik. Abba már nagyon kevesen gondolnak bele, hogy hova kerül a szemetünk és ott mit is okoz.
Egy évtized karibi hajókon
„A szívemben mindig gútai maradok” – vallja a gútai származású Forró Tünde, aki Budapesten járt középiskolába, egy csereprogramnak köszönhetően másfél évig Amerikában tanult, majd hajóra szállt és szelte a tengereket, hogy megalapozza jövőjét, amelyet szintén a magyar főváros közelében képzel el. Időről időre azonban hazalátogat. Életútjáról beszélgettünk.
Emlékezzen elhunyt szeretteire a Deltában!
Közeleg Mindenszentek ünnepe és a halottak napja. Ebben az időszakban gyakrabban gondolunk elhunyt szeretteinkre, elmerengünk az élet múlásán. Virágokat, koszorút viszünk szeretteink sírjára, gyertyát gyújtunk rájuk emlékezve.