A komáromi Holt-Vág és az Apáli üdülőkörzet megmentése érdekében kezdtek aláírásgyűjtésbe komáromi civilek. A kezdeményezők azt szeretnék elérni, hogy a majdani, Komáromot elkerülő út ne a komáromiak kedvelt pihenőövezetén, a Vág holtágának területén keresztül vezessen.
Változások a parkolásban
Egy héttel ezelőtt új parkolóórákat szereltek fel Komáromban – a lehető legkorszerűbb technológiára cserélték a régieket. Hamarosan további változások várhatók a parkolórendszert illetően, a képviselők az ősz folyamán döntenek az új szabályozásról. Drágulás nem várható, sőt, az éves parkolókártyák még olcsóbbak is lehetnek, viszont nem kizárt, hogy a Kossuth téri parkolók mindegyike fizetős lesz.
Hivatali átszervezés Komáromban
Kisebb átszervezés történt a komáromi városi hivatalon belül: a legjelentősebb változás, hogy több hivatalnok, egy külön csoport foglalkozik majd a közbeszerzésekkel. A hivatal létszáma nem bővült, csak a hatékonyság jegyében került sor átalakításra.
Felújítás a csónakházban
Állami támogatásból megújul az önkormányzati tulajdonú, a Komáromi Kajak-kenu Klub által használt kajakház. Hatvanezer euróból modernizálják a szobákat, felújítják a mosdókat és a szociális helyiségeket.
A komáromi szülészet a legjobb
Idén ismét Nyitra megye legjobb szülészetének választották a komáromi kórházét, miközben országosan a harmadik lett. Talán nem véletlen, hogy egyre többen keresik fel a komáromi intézményt: tavaly 10 százalékkal több újszülött jött világra, mint 2015-ben.