Világbajnoki aranyérem, elmaradt olimpiai dobogó, összetartó család és egy friss bokaműtét – hat évtized története sűrítve. Szabó Attila, az első csehszlovák kajak-kenu világbajnok ma már más tempóban él, de a sport szemlélete továbbra is áthatja a mindennapjait. Őszintén beszél hiányérzetről, döntésekről, megbánásról és elfogadásról. Nem hőst farag magából, hanem tapasztalatot ad tovább. Nyugodtan, egyenesen, sallang nélkül. A komáromi élő legenda a napokban ünnepelte 60. születésnapját.

Nagyjából egy hónapja bokaműtéten esett át. A lába még nem a régi, de a hangja határozott. Az első hét nehéz volt, mostanra azonban látja a javulást. Öt éve kezdődtek a fájdalmak, eleinte csak kellemetlen jelzések voltak, később makacs kísérők. „Nem bírtam tovább” – mondja egyszerűen. A műtétet végző orvosa szerint mindenkinek van egy genetikailag gyengébb pontja. Nála a boka lett az. „Szerencse, hogy nem a fejem” – teszi hozzá félmosollyal.

A futballt elengedi – túl nagy terhelés a bokának, a mozgásról azonban nem mond le. Egész életében sportolt: kézzel, háttal, vállal, lábbal – és fejjel. Szerinte a test nem részek összessége, hanem egység. A sport nemcsak izommunka, hanem gondolkodás is. A kajakban különösen: ritmus, technika, erőbeosztás, taktika. A víz nem tűri a kapkodást.

Hatvanéves lett. „Az életkor csak szám” – szokták mondani, de ő realistább. Nem húszéves, ezt érzi a mindennapokban. A fizikai munka, amit ma is végez, egyre nagyobb erőfeszítést kíván. Mégis dolgozni akar. Vannak megrendelői, sőt olyanok is, akik hajlandók heteket, hónapokat várni rá. Ez számára komoly visszaigazolás: nemcsak sportolóként, hanem civil életében is értéket teremt.

Az idő múlásáról érdekes gondolata van. A negyven és hatvan közötti húsz év szinte észrevétlenül telt el. Amikor főállású sportoló volt, úgy érezte, mindenre jut idő. Ma gyorsabban peregnek a napok. Talán azért is, mert több a szerep.

Ha a három legkedvesebb élményt kell kiemelnie, az első egyértelműen a lányai születése. „Az más kategória. A sport bármilyen magasságba is emel, az apaság más dimenzió. ” A második helyen természetesen ott a világbajnoki aranyérem – történelmi siker, amely új fejezetet nyitott a csehszlovák kajak-kenu sportban. Azonban nem csak az érmek számítanak neki. Vannak versenyek, ahol nem állt dobogóra, mégis büszke rájuk, mert kihozta magából a maximumot. A harmadik legfontosabb számára a család összetartása – nemcsak a saját háztartásán belül, hanem a testvérekkel együtt. „Nem én vagyok az összetartó erő, mindenki hozzátesz” – mondja, de érezhető, hogy számára a harmónia tudatos vállalás.

Megbánás? „Sok mindent megbántam” – válaszolja őszintén. Az élet hozott bizonyos helyzeteket, döntéseket, de mindennek megvolt az oka, és mindből tanult. Nem törölné ki a múltját, mert az tette azzá, aki ma. Hatvanévesen már nem újrakezdeni akar, hanem megérteni.

Az olimpiai érem hiánya sokáig foglalkoztatta. Többször közel volt hozzá, mégsem sikerült, ezért nyilván volt benne némi elégedetlenség. Ma már azonban másképp látja: lehet olimpiai dobogó nélkül is teljes értékű sportpályafutást zárni. Az adott életstílus, az akkori feltételek és lehetőségek között abból hozta ki a legtöbbet, ami rendelkezésére állt. Ez pedig világbajnoki aranyat jelentett – és sporttörténelmet.

A mai világot egészen „más ligának“ tartja. A felkészülés tudományos alapokon nyugszik, az eszközök, a hajók, a felszerelések óriásit fejlődtek. Ma már adatvezérelt a teljesítmény, modellezik a terhelést, elemzik a genetikai adottságokat. „Igazából a sport mindig tudomány is volt, csak mi maradtunk le” – fogalmaz. Az ő idejében több volt a tapasztalat, kevesebb a mérés. Ma fordítva.

A jövőre nézve nincsenek nagy ívű, évtizedekre szóló tervei. Előbb teljes felépülés, aztán vissza a munkához. Figyeli a gyerekeit, akik már saját életet élnek, más gondolkodással, más tempóban. Tanácsot ad, ha kérik, de hagyja őket menni a saját útjukon.

Hatvan év után a mérleg kiegyensúlyozott. Nem hibátlan pálya – ilyen nincs is. Voltak közelről elvesztett versenyek, nehéz döntések, belső vívódások. De volt világbajnoki arany, család, munka, tartás.

A víz megtanít egy fontos dologra: nem mindig te irányítod az áramlatot, de megtanulhatsz együtt haladni vele. Szabó Attila története erről szól, és talán ezért maradhat érvényes hatvan év után is.

Kovács Dávid