Miért nem kértek még bocsánatot a csehszlovák államhatalom képviselői a felvidéki magyaroktól az őket ért sérelmek miatt? Miért lett felemás az 1994-es komáromi nagygyűlés, és miért nem tudunk azóta sem előbbre lépni az önszerveződés terén? Felvidéki sorskérdésekről esett szó a Csemadokban.

A Keresztény. Konzervatív. Komáromi. beszélgetőest-sorozat vendége a múlt héten Bukovszky László történész, a Galántai Járási Népművelési Központ igazgatója, és Gyurcsík Iván jogász, a budapesti Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa voltak. A rendezvény szervezője, Petheő Attila, a Selye János Egyetem oktatója bevezetőjében elmondta, a II. világháború után kialakult helyzetet, 1968 környékét, majd a konszolidációs éveket, és a rendszerváltás óta eltelt időszak lényegi történéseit szeretnék történelmi és közjogi szempontból érinteni. Az előadók küzdöttek is a tetemes anyagmennyiséggel, s bár az időszűke okán nyilván nem sikerülhetett minden egyes részterület aprólékos kibontása, a szép számú résztvevő végül mégis úgy érezhette, Bukovszky és Gyurcsík releváns módon teremtette meg legfontosabb sorskérdéseink kontextusát. 

A beszélgetés egyik meghatározó szálát a 1990-es évek közigazgatási reformjai adták. A résztvevők részletesen elemezték, hogy a 1996-os és a 2001-es intézkedések hogyan tolták el a hatalmat – a megyei és a helyi önkormányzatok felé – és miként alakult át ennek következtében a kisebbségek helyzete. A területi felosztás tekintetében természetesen jogos kritika is elhangzott: bár elméletileg több kompetencia jutott a megyei  önkormányzatoknak (az oktatás, kultúra, szociális ügyek terén), olyanok is, amelyek az 1994-es nagygyűlés idején bizonyos formában elérendő célként voltak kitűzve, a gyakorlatban a közigazgatási felosztás – amely nem hozott létre magyar etnikai bázisú megyeszékhelye(ke)t – asszimilációs hatásúvá vált, és gyengítette a közösségi képviselet esélyeit.

Bukovszky László, aki korábban a Nemzeti Emlékezet Intézete levéltárát vezette, és ott a kommunista Állambiztonsági Szolgálat (ŠtB) megmaradt iratanyagát is kezelt, elmondta, a kommunista titkosszolgálati struktúrák egy része átmentette magát a rendszerváltás utáni közhatalomba is. 

Természetesen valamirevaló közéleti beszélgetés 2026-ban nem kerülheti meg a Beneš-dekrétumok kérdését sem, melyek megkérdőjelezését a decemberben módosított Büntető Törvénykönyv immár hathavi szabadságvesztéssel sújtja. A résztvevők elmondták, a zsidóság és a kárpáti németek ügyében valamilyen formában már megtörtént a bocsánatkérés az állam részéről, mely azonban a magyarok esetében még várat magára. Gyurcsík Iván a dekrétumok kriminalizálása kapcsán indított petícióra is felhívta a figyelmet, különös tekintette arra a pontjára, mely a dekrétumok kapcsán bizottság felállítását sürgeti. Gyurcsík a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta, hogy minél hamarabb elháruljon a büntető kódexek módosítása által hozott jogi bizonytalanság. 

Bukovszky László a világpolitika porondján az utóbbi időben történt folyamatok kapcsán megjegyezte, itthon és külföldön egyaránt minden szereplőnek tudatosítani kellene, hogy vannak bizonyos rendszerek és szabályok. Ha ezeket az erő pozíciójából próbáljuk megkerülni, ennek a kisebbségek csak vesztesei lehetnek. 

A tartalmas vita egyszerre volt jogtörténeti és közösségi. Arra emlékeztetett: a múlt rendezése nemcsak jogi, hanem civilizációs feladat is, amely türelmet, szakmai szigort és politikai bátorságot egyaránt kíván. (kl)