Különleges, szívszorító feladattal találta szembe magát a csicsói polgármesteri hivatal, miután egy 28 éves Down-kóros, mentálisan sérült lakosuk egyik napról a másikra szülői gondoskodás és felügyelet nélkül maradt. A község azonnal magára vállalta a család szerepét és igyekszik mielőbbi megoldást találni, hogy Andrej sorsa – az őt ért veszteségek árnyékában – rendeződjön.
„A szomorú és nem mindennapi történet december 11-én, egy telefonhívással kezdődött – mesélte Németh Andrea, a község polgármestere. – Andrejért, szokás szerint, megérkezett az ismerőse, Éva, hogy elvigye a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Tanyi Egyházközségének de Ruyter Napközi Otthonába, ahol évek óta nagy örömmel tölti napjai egy részét. A hölgyet azonban sokkoló látvány fogadta: az ablakok tárva-nyitva voltak, a szobában jéghideg, Andrej édesapja pedig, akivel az édesanya egy évvel ezelőtti halála óta halála óta ketten éltek, eszméletlenül feküdt a földön. Mint kiderült, Andrej, amikor látta, hogy az édesapja nincs jól, úgy gondolta, némi friss levegő jót tenne neki. Az viszont már nem volt számára magától értetődő, hogy az ablakot egy idő után be is kellene csukni, hiszen nagyjából egy hároméves gyermek mentális szintjén van. Az édesapja sztrókot kapott, és az intenzív osztályra került. A prognózissal kapcsolatban az orvosok sajnos nem tudtak semmi biztatót mondani. A fiú viszont egyedül nem tud gondoskodni magáról.”
A polgármesteri hivatal rövid időn belül nyomozóirodára kezdett hasonlítani. Első körben azt próbálták kideríteni, hogy a szülők gondoskodtak-e előre a fiuk jövőjéről, szerepel-e a neve valamelyik szociális intézmény várólistáján. Miközben kiderült, hogy nem, megkezdték a féltestvérek felkutatását is, hiszen tudták, hogy mindkét szülőnek volt gyermeke az első házasságából. De ennél több információjuk nem volt. Nagy segítségünkre volt a tanyi intézmény szociális gondozója, Ildikó, valamint a csicsói lovas terápiás farm tulajdonosai; az édesanya rendszeresen hordta hozzájuk Andrejt. Végül sikerült felvenniük a kapcsolatot az anya egyik gyermekével, Erikával. Az édesapa két, külföldön dolgozó, több diplomával rendelkező lányai azonban a fülük botját sem mozdították a megkeresésre, még akkor sem, amikor értesítették őket az időközben elhunyt édesapjuk temetésének idejéről.
„Erika, akiről az édesanyja a válásakor lemondott, és akivel csak öt évvel a halála előtt találtak vissza egymáshoz, Rajkán él. Elképesztő erővel próbál helytállni az életben: egyedül neveli kamasz lányát, gondoskodik a vele egy háztartásban élő, súlyosan látássérült édesapjáról, miközben ingázik pozsonyi munkahelyére. Mégis, amikor felhívtuk, és elmondtuk, mi történt, gondolkodás nélkül vállalta Andrej ideiglenes felügyeletét. Egyelőre még nála van a fiú, segít, ameddig bírja, de teljesen a feje tetejére állt a családja élete Andrejjel. Mi pedig elkezdtünk keresni egy számára megfelelő bentlakásos szociális intézmény, ahová méltányosságra hivatkozva, azonnali felvennék” – részletezte a polgármesterasszony.
Az elképzelés jó volt, de a valóság hamar szembejött: a jelenlegi szociális rendszerben semmi sem ilyen egyszerű. Hiába van a dunaszerdahelyi járásbeli ekecsi otthonban hely, és hiába fogadnák szívesen Andrejt, Nyitra megye csak akkor pótolja az intézményi díj és a rokkantsági nyugdíj közti különbözetet, ha a rászorulót a megyén belül helyezik el. Ehhez viszont a komáromi munka-, szociális és családügyi hivatal szociális osztálya munkatársainak is alá kellett írniuk a kérvényt, amihez személyesen kellett felmérniük Andrej állapotát – így őt Rajkáról vissza kellett hozni. Közben várják az orvosi felülvizsgálat eredményét, hogy melyik rászorultsági kategóriába sorolják a fiút. A község intézi a hagyatéki eljárást, a gyámügyi tennivalókat és még sorolhatnánk.
„Rengeteg az elintéznivaló körülötte, de nem engedhetjük el a kezét, hiszen ő a mi lakosunk. Úgy gondolom, minden szülőnek, aki hasonló helyzetben van, gondolnia kellene arra is, mi történik a gyermekével, ha esetleg egyedül marad, és előre elindítani a folyamatot, hogy egy megfelelő intézmény várólistáján szerepeljen legalább a neve. Bízom benne, hogy Andrej sorsára mielőbb megfelelő megoldást találunk. Hiába áll rendelkezésére a szülői ház, ahol szeretet vette körül, ahol felnőtt, egyedül képtelen ellátni magát, felismerni a rá leselkedő veszélyeket. Versenyt futunk az idővel. Az egyetlen megnyugtató dolog, hogy eddig minden hivatalban elképesztő együttérzéssel és segítőkészséggel találkoztunk.”
JN.
