A Komáromi Első Takarékpénztár (1845–1945) százéves történetéről tartott rendkívül tájékoztató előadást az ipolysági származású Gaucsík István gazdaságtörténész, a Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főmunkatársa a Duna Menti Múzeum Baráti körének meghívására. Rámutatott, a Komáromi Első Takarékpénztár története nem csupán intézménytörténet, hanem annak a polgári öntudatnak és pénzügyi szellemnek a lenyomata is, amely a 19. század közepén új korszakot nyitott a város életében. 

A 19. századi Magyarország társadalmáról sokszor leegyszerűsített, téves kép él a köztudatban. A kor nem kizárólag a feudális viszonyokról és az elnyomott parasztságról szólt, hanem egy nyitottabb, vállalkozóbb szellemű társadalom bontakozásáról, amely Komárom városában is tapasztalható volt. Fokozatosan megerősödött a polgárság, és ennek egyik legkézzelfoghatóbb jele a Komáromi Első Takarékpénztár megalapítása lett – vezette fel a témát az előadó. 

A takarékpénztár első ötven évéről Csepi Dániel ügyvéd, jogtanácsos Emléklapok a komáromi első takarékpénztár ötvenéves történetéből címmel 1896-ban kiadott kötetéből viszonylag sok és részletes információ maradt fenn. Többek közt az is, hogy a város vezetősége és vállalkozói rétege már 1844-ben elhatározta, hogy Budapest és Pozsony példáját követve létrehozza a takarékpénztár. Ehhez azonban nemcsak tőke, hanem, ahogy az előadó fogalmazott, „spiritusz” is kellett, az a tudás, bátorság és tenni akarás, amely a korabeli komáromi polgárságot jellemezte.

Gyorsan fogytak a részvények

Az alapításkor 100 forintos részvényeket bocsátottak ki, de a hatalmas érdeklődés miatt hamarosan 50 forintos címletek kerültek forgalomba.  A 199 részvényes között az arisztokrácia tagjai, köztük a Zichy grófok éppúgy megtalálhatók voltak, mint a város kiskereskedői. Egy évvel később, július 1-én a Rác utcában, egy Sárkány Lajostól bérelt épületben nyitották meg a Komáromi Első Takarékpénztárt. Kezdetben letéti bankként működött, korabeli szóhasználattal élve, elsősorban a „kézimunkás néposztály”, vagyis a kisiparosok és kiskereskedők betétjeinek elhelyezésére.   

A bank alapszabályzatát és kamatsávjait a budapesti és pozsonyi minták alapján dolgozták ki. Elnöke gróf Nádasdy Lipót főispán lett, aki háromszor is betöltötte Komárom főispáni tisztségét. A pénzintézet bécsi kapcsolatait az igazgató Vaszojai Scherz József kereskedő erősítette meg, akinek közbenjárásával Érsekújvárott és Tatán is kirendeltségek nyíltak. Munkásságát Komárom városa 1847-ben díszpolgári címmel ismerte el, amelyről még a Budapesti Hírmondó is tudósított. 

Az intézmény vezetősége az alapítástól kezdve, szociális érzékenységet mutatott, ösztöndíjakat biztosított tehetséges, de rászoruló diákoknak, segítette az özvegyeket és árvákat, persze mindez, ahogy Gaucsík István megjegyezte, egyfajta „reklám” is volt, hiszen a jótékonyság a közbizalmat is erősítette.

Hullámvölgy a szabadságharc idején

A bank működésére azonban az 1848–49-es szabadságharc komoly csapást mért. Az 1848. szeptemberi nagy tűzvész szinte teljesen elpusztította a várost: több száz ház, a templomok, a városháza és a híd is leégett. Egy évvel később, a császári csapatok bombázásai további súlyos károkat okoztak, Görgey Artúr pedig külön „just” (adót) vetett ki a takarékpénztárra a hadsereg finanszírozása érdekében, ami szintén veszteségeket okozott. Ellenben a lakosságot a bizonytalan helyzet arra sarkallta, hogy megtakarításaikat inkább a bank széfjének páncélajtaja mögé rejtsék, de még az esztergomi takarékpénztár is jelentős, 14 ezer forintos összeget bízott a komáromi intézményre. A háborús viszonyok és a város elszigeteltsége miatt azonban a visszafizetések komoly nehézségekbe ütköztek.

A szabadságharc idején „szükségpénz” is megjelent a városban, de az összeomlás után ez érvényét vesztette. A kiegyezést követően takarékpénztár vezetősége igyekezett alkalmazkodni az államvezetés által megszabott új keretekhez, ami hosszú távon meghozta a gyümölcsét, és az 1860-as évekre, Buday László, és Antmann Jenő igazgatósága alatt, egy elismert, nyereségorientált, pénzintézetté vált. 

Megjelent a vetélytárs

1873-ban került a pénzintézet nevébe az „Első” jelző, miután, az 1869-ben megalakult a hitelszövetkezetként működő Révkomáromi Önsegélyző egylet, majd a Komárom Vidéki Takarékpénztár is. A két nagy intézmény, azaz a Komáromi  (Első) Takarékpénztár és Komárom Vidéki Takarékpénztár között egészséges verseny alakult ki. Hogy az újonnan megjelent vetélytárssal szemben hangsúlyozzák piaci elsőbbségüket, a bank vezetősége elhatározta, hogy pozíciójukhoz méltó reprezentatív bankpalotát építettnek a város legszebb pontján, a Fő téren (mai Klapka-tér). 1883-ban megvásárolták a Kéry-féle házat, és az „Aranykeresztes árkádos házat”, amelyeknek a helyére Ney Béla budapesti építész tervei szerint, Weszely Lajos választmányi tag műszaki felügyeletével megkezdték az impozáns, historizáló stílusú bankpalota (mai Poliklinika) építését, amelynek az átadására 1884-ben került sor. Az épületben a bank irodáin kívül boltok és bérlakások is helyet kaptak. 

Válaszul a Komárom Vidéki Takarékpénztár vezetősége az egykori Kis csapó – Kishíd utca és Nádor utca háromszögében impozáns szecessziós székházat építtetett, amelyet 1902-ben adtak át, kizárólag helyi iparosok és vállalkozók közreműködésével, ami hozzájárult a városi gazdaság élénkítéséhez.

Az I. világháború véget vetett a fejlődésnek

Az előadó kiemelte, hogy a 20. század elején Magyarország a jól működő gazdaságnak köszönhetően, „a pénzintézetek aranykorát” élte. A nagyívű fejlődésnek az első világháború – amikor a hadigazdaság jegyében a bankoknak kötelezően hadikölcsönöket kellett jegyezniük –, majd az 1918-as impériumváltás vetett véget. A komáromi takarékpénztár is nagy összegeket fektetett be, de az újonnan megalakult Csehszlovákia később nem ismerte el ezeket a követeléseket.

1920-tól a pénzintézet Komáromi Első Hitelintézet néven működött tovább, miközben a városban csehszlovák bankok is megjelentek. A prágai központú Szlovák Takarékpénztár például magyar nyelvű hirdetésekkel próbálta megszólítani a helyi lakosságot. Ráadásul a gazdasági nehézségek, sikkasztások és felelőtlen ügyletek megingatták a pénzintézetet.

Az 1938-as visszacsatolás után ismét a magyar pénzügyi rendszer szabályai szerint működhetett a bank, de a csehszlovák koronáról a magyar pengőre való átállás veszteségekkel járt. A Magyar Általános Hitelbank később beolvasztotta az intézményt, amelyről a korabeli sajtó még derűlátóan számolt be.

A második világháborút követő évek azonban mindent megváltoztattak. 1945 után a Beneš-dekrétumok alapján sor került a magyar hivatalnokok elbocsátására, a bankok államosítására és a magyar polgárság vagyonának elkobzására. Sok, nagy tapasztalattal rendelkező komáromi bankár emigrációba kényszerült, s ezzel együtt a magyar nyelvű banki élet is megszűnt a városban.

Gaucsík István előadása utolsó szakaszában rámutatott, hogy a Komáromi Első Takarékpénztár története nem csupán intézménytörténet, hanem annak a polgári öntudatnak és pénzügyi szellemnek a lenyomata is, amely a 19. század közepén új korszakot nyitott a város életében. A komáromi polgárok „spiritusza” nemcsak egy bankot, hanem egy gondolkodásmódot is teremtett, amelyből hosszú évtizedeken át táplálkozott a város gazdasági és kulturális fejlődése.

Janković Nóra