Pár hete egy hálás anyuka levelét közöltük, melyben a szentpéteri gyermek tánccsoport sikerei kapcsán köszönte meg a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola pedagógusainak munkáját, a kislányok felkészítését. A minisztérium által hivatalosan elismert komáromi oktatási intézménynek járásunk 23 településén van kihelyezett tagozata, így más községekből is rendszeresen eljutnak hozzánk az oda járó gyerekek szép eredményeiről szóló hírek. Vajon mi az iskola népszerűségének és eredményeinek titka? – töprengtem, miközben az Európa udvar 18-as szám alatti központjuk felé tartottam.

Az épületet nem kell keresgélnem, hiszen a 18-as belga ház csúcsos ablakai, szürke kupolája és a narancssárgás ornamentumok már messziről hívogatnak. Egy pillanatra megtorpanok, mielőtt belépnék, rácsodálkozom a sok-sok gyönyörű kerámiára a földszinti kirakatban.

A tágas teremben egy impozáns zongora és a diákok tehetségét tanúsító arany kupa tűnik fel elsőként. Hallom, valaki jön le a lépcsőkön. Az iskolakomplexum megálmodója és igazgatója, Czafrangó Sylvia az. Szabadkozva mondja, hogy a második emeleti rajztantermet ellenőrizte, hogy minden készen áll-e a szeptember 1. és 15. között zajló felvételikre. Az előkészítő csoportokba óvodásokat várnak, de ha valaki már alapiskolásként szeretne a diákjuk lenni, akkor is megteheti.

„A rajztanszakon a képzés kilenc év, amelynek a végén záróbizonyítványt kapnak, ugyanúgy, mint más szakokon is, amelyek nyolc-nyolc évesek. Erre a középiskolai felvételi során plusz pontokat kapnak. 2023-ban megkaptuk a minisztériumi engedélyt, így már második ciklusban is folytathatják tanulmányaikat a diákjaink. Ennek köszönhetően már nincs náluk felső korhatár, ami a felnőttképzés területén új perspektívákat nyit” – részletezte az igazgatónő, majd hozzáteszi, hogy felvételi vizsgát ugyan tartanak, de pedagógiai tapasztalatai alapján, amelyekre előbb művészeti alapiskolában, majd a Nyitrai Konstantin Egyetemen és a Selye János Egyetemen tett szert, mindenkinek esélyt adnak.

„Mi abból indulunk ki, hogy minden gyerek fejleszthető. Nem varázslat, csak türelem, figyelem és a megfelelő módszer kell hozzá” – mondja az igazgatónő. A zenetanítás egyéni formában zajlik, a tánc, képzőművészet és színjátszás viszont kis csoportokban, így mindenki megkapja azt a fajta fókuszt, amire szüksége van. „Nem sablonban gondolkodunk, hanem abban, hogy ki mit hoz magával, és abból mit lehet kihozni.” Ezt nemcsak elméletben vallják, hanem napi szinten bizonyítják is: a zene tanszéken – ahol zongora, klasszikus és elektromos gitár, furulya, fuvola, klarinét, szaxofon, trombita, dob, népi hangszerek, valamint hegedű, cselló, nagybőgő és ének közül választhatnak, – például egy autizmus spektrumzavarral élő és egy ADHD-s tanulóval is látványos eredményeket értek el. Finommotorikájuk, kommunikációjuk, érzelmi stabilitásuk is fejlődött, és nem azért, mert különleges bánásmódot kaptak, hanem mert megértést, időt és szakmai hozzáértést. A diákok rendszeresen részt vesznek kiállításokon, workshopokon, osztálykirándulásokon, hazai és nemzetközi versenyeken, valamint nyári napközis képzőművészeti táborokban is.

Beszélgetésünket halk kopogás szakítja félbe – inkább csak jelzés szintjén –, mert az ajtó azonnal nyílik, és belép egy hölgy. Elmondja, hogy hatéves kislányát szeretné beíratni, mivel amint zenét hall, táncra perdül, egyébként is örökmozgó, nem lehet lefárasztani – mondja szinte egy szuszra. Az ideális a tánc lenne számára, kérdés azonban, hogy melyik, és egyáltalán miből lehet választani. Közben meg minden versikét egyből megtanul, imád mórikálni, szerepelni – talán jobb lenne mégis a színjátszás tanszak. A gyereke viszont még kicsi, hogy eldöntse, ezért jött érdeklődni.

Sylvia türelmesen hallgatja. Látom rajta, hogy az iskola 2014-es megalapítása óta hozzászokott az efféle szituációkhoz – csak a múlt évben ezer diákjuk volt. Így részletesen elmagyarázza, hogy a tánc tanszakon színpadi és karaktertáncot, show-táncot, diszkótáncot, zumbát, hastáncot, hip-hopot, gimnasztikát, jazzbalettet, klasszikus táncot, balettet, társastáncokat, néptáncot és modern táncot oktatnak, míg a színjátszás órákon játékos kreatív foglalkozásokat, színpadi mozgást, bábművészetet, beszédtechnikát, szituációs gyakorlatokat, tánc- és színpadi előadásmódot.

Az anyuka megköszöni, a szeptember 1-től induló beiratkozásig még átgondolják „pro és kontra”, ahogy mondja. Már az ajtónál van, amikor visszafordul, és megkérdezi, meg lehetne-e tekinteni az „osztálytermet”. Természetesen – és már indulunk is le az alagsori tükörterembe, ahol a táncórák zajlanak. Sylvia elmagyarázza, hogy a speciális padlózat kíméli az ízületeket, ami később – amikor valaki versenyek előtt akár heti négy órát is gyakorol – rendkívül fontos. Majd hozzáteszi: az iskola táncosai a múlt évben 146 érmet szereztek, sőt, egy kategóriában megnyerték a Bulgáriában tartott világbajnokságot is. A színjátszók pedig több országos szavalóversenyről tértek haza díjakkal.

„Mi is volt az utolsó kérdés? Hogy miért indítottam el az iskolát?” – kérdi mosolyogva Sylvia, amikor ismét magunkra maradunk. Miután megerősítettem, elmondja: még Nyitrán, képzőművész-tanár szakos hallgatóként fogalmazódott meg benne, hogy úgy jutott el erre a pontra, hogy sok képzőművészeti technikával nem találkozott. Például tanultak szobrászatot, volt műterem is, de korongozásra már nem volt lehetőségük. Ez valamiféle hiányérzetet hagyott benne, ezért amikor elindította az iskolát, arra törekedett, hogy a diákjai minél több technikával – festészet, grafika, szobrászat, textil, kerámia, agyagozás, fazekaskorongozás, üvegfestészet, tűzzománc stb. – megismerkedhessenek. Ezt később pótolta, és megszerezte a népi fazekasmester címet egy budapesti iskolában. A tudásvágy azonban tovább hajtotta, így beiratkozott, és ösztöndíjasként elvégezte a Budapesti Művészeti Egyetem doktori iskoláját, aminek köszönhetően teljesen új megközelítést kapott a művészet és a művészetoktatás lehetőségeit illetően. Közben tanított, majd elindította Komáromban a Czafrangó Sylvia Művészeti Iskolát, amely iránt egyre nagyobb az érdeklődés.

„A művészet, ahogy Gustav Klimt mondta, egy vonal, amely a gondolatot látássá fordítja. Mi is ezt szeretnénk a diákjainknak átadni – folytatja az igazgatónő. – Hisszük, hogy a művészetek szebbé és élhetőbbé teszik a világot, ehhez pedig az is hozzátartozik, hogy felkészítjük a tehetségeseket a továbbtanulásra. Nem véletlen, hogy a múlt évben hét végzősünk került be a konzervatóriumba, és a második ciklusból – ami egyfajta egyetemi előkészítőként is működik – a tehetségvizsgára a tanárok személyesen kísérik el diákjaikat. Azt azonban tudjuk, hogy mindenkiből nem lesz művész, és nem is kell. Bár magyar anyanyelvű művészeti tanárokból sajnos nagyon nagy a hiány, nekünk szerencsénk van, mert kivételes tehetségű, művészként is elismert tanáraink vannak. Ha sikerül elérnünk, hogy a tanulóink szeressék és értsék a művészeteket, nyitottak legyenek a világra, akkor személyiségfejlődésükhöz már hozzátettünk valami igazán fontosat, ami segít nekik boldogulni az életben.”