Járásunk, és egyelőre az ország legújabb városa Naszvad. A Komáromi járás másik két kisvárosa, Ógyalla és Gúta között fekvő nagyközség mintegy hároméves adminisztratív eljárást követőn, 2020-ban emelkedett városi rangra. A települést legtöbben a termálfürdőjéről ismerik, ahol a legmelegebb nyári napokon bizony már gond helyet találni a pokrócunknak, ha későn érkezünk. De ezen felül több beruházás is javítja a városképet. Molnár Zoltán polgármesterrel beszélgettünk.
Naszvad városi létének hetedik évébe lépett. Hogy látja, milyen változást hozott a település lakóinak életébe a várossá válás?
A község vezetése hosszas és alapos előkészítés után 2017-ben nyújtotta be a várossá váláshoz szükséges dokumentumokat. A kerületi hivataltól gyorsan megkaptuk a visszajelzést, ám a belügyminisztériumban valahogy megtorpant az ügyintézés. 2018-ban, mikor polgármester lettem, igyekeztem felgyorsítani az eseményeket, így sikerült elérni, hogy 2020. január 1-jén megkapjuk a városi rangot. Azt már várossá válásunk idején is hangsúlyoztam, ennek az adminisztratív változásnak azonnali, kézzelfogható hatása nem lesz az emberek életében, ez inkább presztízskérdés. Azonban a település hosszútávú fejlődése szempontjából ez csak előnyünkre válhat. Biztos, hogy a köztudatba is jobban bekerültünk, azáltal, hogy várossá váltunk. Ez segít népszerűsíteni a termálfürdőnket, de nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy sikerüljön befejezni a csatornahálózatot, és kiépíteni a víztisztító állomást. Mindez európai uniós támogatással összességében 18 millió eurós beruházás volt, melynek befektetője a vízművek volt. A lakosok közül többen attól tartottak, hogy városként magasabbak lesznek a helyi adók, de ennek meghatározása a képviselő-testület kezében van, így a lakosok ezen a téren sem érezhettek negatív változást. Összességében biztos, hogy csak profitálhatunk a várossá válásból.
Említette a termálfürdőt, mely kétségkívül a város egyik védjegye lett, és sokakat vonz a tágabb régióból is. Hogy látja, a lakosoknak és a helyi vállalkozóknak sikerült kapcsolódni ehhez?
Már vannak, akik kínálnak magánszálláshelyeket, úgy látom, a lakosság részéről is vannak próbálkozások, de az idegenforgalom még gyerekcipőben jár, és ezen még van mit javítani. Ha a turisták kijönnek a fürdő területéről, és bejönnek a városba, akkor a szolgáltatások terén tapasztalhatnak hiányosságokat. Úgy gondolom, idő kell ahhoz, hogy a helyi vállalkozók felismerjék az idegenforgalomban rejlő lehetőségeket, és bele merjenek vágni valamilyen ezzel kapcsolatos tevékenységbe. De bízom benne, hogy a fürdő fokozatos fejlődése ezt is elhozza magával. A változás már érezhető. Naszvad korábban a zöldségtermesztéséről volt ismert, ez a fajta tevékenység mára visszaszorult, aki tehette, a turizmushoz próbált kapcsolódni.
2026-ot írunk, a Ladislav Kamenický (Smer) pénzügyminiszter által tavaly szeptemberben bejelentett harmadik konszolidációs csomag intézkedéseit immár a bőrünkön érezhetjük a mindennapokban. Hogyan hatnak ezek az intézkedések a városkasszára?
Lehetőségeinkhez mérten igyekeztük úgy irányítani a dolgokat, hogy azért ne legyen akkora érvágás. 2018 óta, amióta polgármester vagyok, ugyan óvatosan, de az állami prognózisok alapján lehetett tervezni a személyi jövedelemadókból visszaosztott részesedési adóval. 2025-ben azonban nem kaptuk meg a prognózisban szereplő összeget, hanem 117 ezer euróval kevesebbet. Ilyen soha nem fordult elő a korábbiakban. Így aztán a képviselő-testülettel együtt folyamatosan figyelni kellett a költségvetésünket, hogy mit engedhetünk meg magunknak, és mit nem. A városi hivatalban egy fővel csökkentet a létszám. A jelenlegi alá már nem tudunk menni, ha el akarjuk végezni a szükséges munkát. Úgy gondolom, a konszolidáció nagyon érzékenyen érinti az önkormányzatokat.
Ebben a helyzetben milyen esélyekkel indulhat egy 5000 lelkes település a hazai, határokon átnyúló és EU-s pályázatokon?
Vannak pályázatok, ahol az önerő a korábbi 5-ről 8%-ra emelkedett. Ha tehát a település sok pályázatot nyújt be, ez a három százalékos többlet pályázatonként komoly összeg. Nem minden pályázaton vagyunk sikeresek. Igyekszünk olyan pályázati felhívásokba bekapcsolódni, amelyek hasznosak a város életére nézve. Pályázatból felújításra került az artézi kút melletti, városi park, gyermekjátszóteret alakítottunk ki a bérlakások mellett, van egy sikeres pályázatunk utcafelújításra, illetve az iskolaudvar felújítására, ahol teniszpálya is kialakításra kerül. Az elmúlt években nagy volumenű felújításon esett át a városháza épülete is, mely 32 éves, tehát igazán ráfért a rekonstrukció. Ennek keretében sor került a hőszigetelésre, ablakcserére, az elektromos hálózat cseréjére.
Kevesebb mint egy év hátra ebből a választási ciklusból. Hogy értékelné az együttműködést a képviselő-testülettel?
Véleményem szerint az együttműködés jónak mondható. Azt nem mondhatom, hogy teljesen egyhangú a képviselő-testület, de nálunk nincsenek hosszú távú, elhúzódó problémák vagy nagyobb nézeteltérések, mindig meg tudjuk beszélni közös dolgainkat, és közösen lépni a város fejlődéséért. Az üléseket megelőzően szoktunk egy munkaértekezletet tartani, ahol átvesszük a napirendi pontokat. Úgy gondolom, az önkormányzati munka eléggé gördülékenyen zajlott.
A választási ciklus végéig hátralevő időszakban milyen fejlesztéseket szeretnének még “behúzni”?
A korábbi helyi nemzeti bizottság épületében van a városi rendőrség székhelye. Az épület felújítására folyamatban van egy pályázatunk, bízom benne, hogy sikeres lesz. Szintén folyamatban van egy pályázatunk a tornaterem felújítására. Meg kell oldani az alapiskola fűtésrendszerének teljeskörű felújítását is. Itt még az eredeti radiátorok vannak, sajnos, nem lehet szabályozni a fűtés, vagy az épületnek csak egy részét fűteni, vagy fűtjük az egészet, vagy nem fűtjük. Mindenképpen keresnünk kell egy olyan lehetőséget, ami ennek megoldását lehetővé teszi. Ezt a ciklus végéig nem tudjuk befejezni, de mindenképpen szeretnénk megindítani a folyamatokat. Szeretnénk a fürdőt is bővíteni egy újabb medencével, illetve egy wellness részleggel, élménymedencékkel, gyermekek-élményparkkal, csúszdákkal. Ez egy nagyobb volumenű, 15 millió eurós fejlesztés lenne. Korábban a turisztikai minisztérium pályázatán nem voltunk sikeresek. A tervek azonban készen vannak, igyekszünk hozzá forrást találni. (kl)