Több fontos fejlesztést is lezárul az elmúlt időszakban Keszegfalván, köztük az esővízelvezető rendszer kiépítésének második szakasza. A település azonban továbbra is számos kihívással néz szembe – a közösségi terek felújításától a mellékutcák állapotán át egészen a növekvő teherforgalom kezeléséig.
„Az esővízelvezető rendszer kiépítése még 2019-ben vette kezdetét. A beruházás első része 180 ezer euróból, európai uniós támogatással valósult meg és 2020-ban sikeresen lezárult. 2025 júniusában a Környezetvédelmi Alap 98 ezer eurós támogatásának köszönhetően elindulhatott a második ütem is” – számolt be róla Pataki Dezső polgármester. Ennek keretében további két utcában – a Pardubicei és a Templom utcában, ahol a terepviszonyok miatt gyakran felgyülemlett a csapadékvíz – korszerű földalatti vízelnyelő és átengedő betontartályokat helyeztek el, biztosítva a víz fokozatos beszivárgását a talajba. Örömükbe azonban némi üröm is vegyül, a község mellékutcáinak burkolata évek óta rossz állapotban van, az anyagi forrásaikból egyre többet visz el a kátyúk javítása. „Egy átfogó útfelújításra lenne szükségünk, ezt azonban önerőből nem tudjuk kigazdálkodni. Folyamatosan figyeljük a pályázatokat, hátha kiírnak egy olyat, ami nekünk megfelel” – mondta a polgármester.
Egy község életében azonban nemcsak sikerek vannak, hanem visszatérő gondok és csalódások is. Az egyik ilyen, hogy többszöri nekifutásra sem sikerült támogatást elnyerniük a korábbi községháza felújítására. Az épületben működik a helyi, kilencvenöt tagú nyugdíjas klub központja, valamint a több ezer kötetes állománnyal rendelkező községi könyvtár, amelynek vezetője Gyurkovics Noémi. „Mivel lejárt az építkezési engedélyünk, a különböző engedélyeket és jóváhagyásokat mind elölről kell kezdenünk, hogy be tudjuk nyújtani a 350 ezer eurós tervezetet. Pedig nemcsak az épület állagának megőrzése miatt lenne fontos a korszerűsítés, hanem azért is, hogy jobban, komfortosabban érezzék ott magukat ott az emberek. Jó lenne, ha a klub és a könyvtár is több látogatót, érdeklődőt vonzana.
A terveik között szerepel, hogy a falunapoknak is helyet adó Kakasrét melletti Duna holtágat kotrógéppel kitisztíttassák, és édesvízi halastavat alakítsanak ki pihenőhelyekkel és horgászstégekkel. A látványterv már elkészült, a környezetvédelmi minisztériumhoz szeretnének pályázatot benyújtani. A községben sokan hódolnak a horgászsportnak, amit a Keszegfalvát és Megyercset összekötő kanális partján évente megrendezett horgászverseny népszerűsége is jól mutatja. „Mindemellett a ravatalozóhoz egy napvédő előtetőt szeretnének építeni, hogy a búcsúztatások idején kulturáltabb körülményeket biztosítsunk a hozzátartozóknak. Ezt a község önerőből finanszírozná” – tette hozzá a polgármester.
Pataki Dezső beszámolt arról is, hogy EU-s támogatásból sikeresen lezárták a területrendezést, ennek köszönhetően a község tulajdonába kerültek azok a parcellák, amelyeknek a hasznosítására kész terveik vannak: kemping és egy új utca épül, amely falu eleji új lakónegyed főutcája lesz majd. Még ebben az évben megkezdik a szükséges infrastruktúra kiépítését. A 17 hektárnyi területen, amelynek egy része egyelőre magántulajdonban van, idővel 150-200 családi ház is épülhet, de lakópark is tervben van. A hosszú távú tervek szerint a község lakosainak a száma 600 fővel emelkedhetne ezáltal. Remélhetőleg addigra lesz a megoldás a kamionforgalom okozta gondokra is” – jegyezte meg Pataki Dezső, utalva arra, hogy bár a területrendezés EUtámogatással sikeresen lezárult, a község előtt továbbra is komoly kihívást jelent az 573-as úton áthaladó teherforgalom. J.N.