Taiyo Karate Klub: Huszonöt versenyen közel kétszáz érem

Taiyo Karate Klub Gúta

Igazán sikeres évet zárt a gútai Taiyo Karate Klub, amely 2025-ben huszonöt hazai és nemzetközi versenyen vett részt sportolóival, és ezeken összesen181 érmet gyűjtött be: 69 arany-, 47 ezüst- és 95 bronzérem csillogott a küzdelmek után a sportolók nyakában.

A gútai klub igazán mozgalmas évet tudhat maga mögött, hiszen a bajnokságokon való részvétel és az azokra való felkészülés mellett a termüket is sikerült modernizálni, ablakokat cseréltek és új fűtő- és hűtőberendezéseket szereltek be, ennek célja, amellett, hogy jobb körülmények közt tudjanak edzeni, az is, hogy a rezsi költségeken spórolni tudjanak.

A 2025-ös szezon első megmérettetéséről, Kassáról, január 11-én a Taiyó Karate Klub sportolója, Kiss Bence egy ezüstéremmel tért haza. A február 8-án Naszvadon megrendezett t Nyugat-szlovákiai kerületi karate bajnokságon a 19 résztvevő klub közül a gútai klub az első helyet szerezte meg az éremtáblázaton 19 arany-, 5 ezüst- és 9 bronzéremmel.

A legfiatalabb diákoknak megtartott Szlovák kupa 1. fordulóján Nyitrán, február 15-én a 62 klubot felvonultató versenyen a Taiyót hat versenyző képviselte. Domján Panka Kata 1. helyen végzett saját kategóriájában.

A kupa sorozat 2. fordulójára Simonyban (Partizánske), március 1-jén került sor, az 58 klubot felvonultató versenyen a gútai együttest hét versenyző képviselte. Domján Panka Kata és Nagy Félix 3. helyezést értek el.

A 19. Shitoryu stílusú szlovák bajnokságot Dunaszerdahelyen, március 9-én rendezték meg. A rangos megmérettetésen a Taiyó Karate Klubból huszonhárman versenyeztek, a kiváló eredmények sem maradtak el: a gútai csapat 16 arany-, 9 ezüst- és 8 bronzérmet szerzett. A klub ezzel az első helyen végzett az összesített éremtáblázaton.

Hattyúpatakon (Viničné), március 29-én rendezték meg az ún. Pozsonyi Unió karateverseny 3. fordulóját. A gútai klubot Horján Viktória képviselte két kategóriában, egy 3. és egy 5. helyezést ért el.

Március 21-23. közt került megrendezésre a 44. Pozsony Grand Prix, 44 ország több mint 3000 versenyzőjével, Gútáról négyen szálltak versenybe, a legjobban Kiss Bence szerepelt, aki az 5. helyen végzett.

Áprilisban szlovák kupagyőzelemmel tért haza Ólublóról Domján Panka Kata, a Tátra csúcsai közt megrendezett versenyen 55 klub 459 versenyzője vett részt. Tóthová Ema ezen a tornán a 3. helyen végzett.

Május 4-én Zsolnán szervezték meg a Žilina Grand Prix elnevezésű nemzetközi versenyt. A 61 klubot és 652 versenyzőt felvonultató megmérettetésen Gútát hét versenyző képviselte, ahol Domján Panka Kata és Kiss Bence aranyérmet szereztek, ezüsttel tért haza Tóthová Ema, Szántó Liliana a dobogó legalsó fokára állhatott fel, Hrabovská Petra az előkelő 5. helyen végzett.

Május 10-én, hazai pályán versenyeztek a gútai karatésok, a verseny két fő eseményt foglalt magába: a 11 év alatti gyermekek számára kiírt nyílt M-ZsZK versenyt, valamint a 11 év feletti korosztályokat érintő Nyugat-szlovákiai Kupa 4. fordulóját. A versenyen közel 180 sportoló mutatta meg tudását és felkészültségét.

A sportolók bearanyozták a hétvégét, hiszen összesen 16 gútai aranyérem született, első helyen végzett: Domján Panka Kata, Horján Viktória, Horváth Zara Sofia, Hrabovská Petra, Hrabovský Tamás, Keszeli Benjamin, Kreslan Sebastian, Langerová Lea, Pál Nimród, Tóth Marco, Tóthová Bernadett, Tóthová Ema, Vargová Tünde Emese. Emellett 9 ezüstéremmel és 16 bronzzal is gazdagodtak a gútaiak.

Május 17-én a horvátországi Slavonski Brodban szervezték meg a Memorijalni Karate Cup-ot, ahonnét Kiss Bence és Mančík Bruno is ezüstéremmel tért haza.

Besztercebányán május 24-én rendezték meg az országos bajnokságot a 12 év alatti karatésoknak, ahol a legjobb eredményt Hrabovský Tamás érte el. A gútai klub versenyzője az ötödik helyen végzett.

Ugyanezen a hétvégén a szerbiai Belgrádban Kiss Bence 2. helyen végzett a Roda Kupán.

Június 7-én és 8-án szervezték meg a horvátországi Varasdon a Sport Shitoriu karate világbajnokságot, ahol a gútai sportolók összesen 13 érmet nyertek, a versenyen 18 gútai versenyző indult. Érdekesség, hogy Dékány Jaroslav és Kiss Artúr ezen a versenyen sikeres vizsgát tettek, így a továbbiakban nemzetközi bíróként is tevékenykedhetnek. A vébén 24 ország 484 versenyzője képviseltette magát, ebből 97 szlovák válogatott volt. A verseny gútai aranyérmesei: Kiss Bence, Tóthová Ema, Langerová Lea, Keszeli Benjamin. Ezüstérmesek: Nagy Félix és Vargová Tünde Emese. Brozérmesek: Fazekas Filip, Streicher Eric, Hrabovská Petra, Mančík Bruno, Takács Mário és Varga Tünde Emese. Ötödik helyen zártak: Nagy Zoltán Attila, Pál Nimród, Mančík Bruno, Ježo Zoltán, Hrabovský Tamás. Junior SK csapattal Kiss Bence a 2. helyen végzett.

A nyári szünet után Budapesten kezdte meg a versenyek sorát a gútai klub, a legjobb eredményt a szeptember 12-14. közt megszervezett Budapest Openen Lebóová Lilien érte el, aki bronzéremmel tért haza.

Szeptember 27-én Kassán a Szlovák karatekupa 1. fordulójában szerepeltek a gútai karatékák. A legjobb eredményt Bruno Mančík érte el, aki egy-egy ezüst- és bronzéremmel tért haza.

Október 3-5. közt ketten utaztak Rijekába, a Croatian Karate Open 2025 elnevezésű versenyre, Kiss Bence és Lebóová Lilien, közülük Lilien az előkelő 5. helyen végzett.

A Pozsony Karate Kupa első fordulója, valamint az 1. Csallóköz Kupa október 18-án zajlott Dunaszerdahelyen. A 34 csapat 532 versenyzőjét, köztük 15 gútait felvonultató megmérettetésről a „taiyósok” 3 arany-, 3 ezüst- és 2 bronzéremmel gazdagodtak.

Október 25-én 34 klub, 369 versenyzője vett részt a somorjai Karafa Milán emléktornán. Az összesített versenyben a gútai sportolók az 5. helyet szerezték meg, 5 arany-, 5 ezüst- és 10 bronzéremmel.

November 8-án 52 klub több mint ötszáz versenyzője vett részt a szlovák kupa utánpótlás fordulójában Miaván. A versenyről 2 ezüst és 2 bronzérmet hoztak haza sportolóink.

November 15-én a Taiyó klub 3 tagja részt vett a Hungarian Open Grand Prix-n, a versenyen nem sikerült érmet szereznie a karatésoknak.

November 22-én szervezték meg Surányban a szlovák országos bajnokságot, amelyen a klub három csapatot indított, de nem sikerült az éremszerzés, másnap viszont a Nyugat-Szlovákiai Karate Szövetség versenyén, Mocsonokon a csapat mindhárom versenyzője sikeresen vette az akadályokat, Hrabovská Petra 2 aranyérmet nyert, Hrabovský Tamás is felállhatott a dobogó legfelső fokára, míg Horján Viktória bronzérmet nyert.

November 29-én Nyitrán a 14. Rudolf Farmadin Emléktornán 71 klub 547 versenyzője mérte össze tudását, ahonnét 3 bronzérmet hoztak el a gútai sportolók.

December 13-án Zsolnán az országos bajnokságon zárták az évadot a gútai karatésok, a megmérettetésen 62 csapat, 442 versenyzője küzdött meg egymással, Lebóová Lilien ezüst-, Mančík Bruno bronzérmet szerzett.

A Taiyo Karate Klub tagjait edzőként Kiss Tibor, Balázs Zoltán és Samu Lóránt erősíti, bíróként pedig Jaroslav Dékány és Kiss Artúr képviseli a klubot a versenyeken.

A klub szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményében köszönetét fejezte ki az egyesületet támogató vállalatoknak, különösen a Kromberg&Schubert és a TrioTrans cégeknek. 

Tags

Related posts

Top