Február 23-án öt, pergő olasz nyelven diskuráló diák és két pedagógus érkezett a Perbetei Magyar Tannyelvű Egyesített Iskolába, hogy ismerkedjenek az itteni diákokkal, régiónkkal, és magyar anyanyelvű barátokat szerezzenek. Török Sarolta igazgatóhelyettes elmondta, rövid ismerkedést követően mindkét iskola diákjai bemutatták saját országukat, településüket, iskolájukat, és közös pontokat kerestek Szlovákia és Olaszország között. A Campiglia és…
Több mint egymillió euróból újulhat meg az iskola
Régóta reménykedett Csicsó önkormányzata abban, hogy sikeres lesz a Gáspár Sámuel Alapiskola tornateremének külső felújítására benyújtott pályázatuk. Február 25-én végre megérkezett a hivatalos értesítés: a Környezetvédelmi Alapon keresztül 595 ezer euró EU-s támogatást hagytak jóvá számukra. Mivel 2024-ben Nyitra Megye Fejlesztési Tanácsánál is sikerrel járt egy 445 ezer eurós projektjük a belső felújításra, most összesen…
AI: óvatosak, de nyitottak a tanárok
Egy friss, Komáromban készült felmérés szerint a helyi alapiskolák pedagógusai közül magánéletükben egyre többen használják mesterséges intelligenciát (AI), a tanórai alkalmazás azonban még ritka, a tanárok többsége inkább lehetőséget, mintsem megoldást lát az új technológiában.Keszegh Béla, Komárom polgármestere a felmérés eredményeit bemutató sajtótájékoztatón hangsúlyozta: az adatgyűjtés célja nem a mesterséges intelligencia azonnali bevezetése volt, hanem…
Kívül-belül fejlődik az iskola és az óvoda Szentpéteren
A szentpéteri Kossányi József Alapiskola és Óvoda évről évre bizonyítja, hogy egy kis közösségben is lehet nagyot alkotni. Folyamatos fejlesztésekkel, modern eszközökkel és elhivatott pedagógusokkal dolgoznak azon, hogy szakmai színvonalban és felszereltségben felvegyék a versenyt a városi intézményekkel. A kisebb létszámú osztályok lehetővé teszik, hogy minden gyermekre több figyelem jusson, senki ne maradjon le és…
Jelentkezni csak elektronikusan!
Vége a jelentkezési lapoknak, a jövőben az óvodától a középiskoláig elektronikusan nyújthatjuk be gyermekeink jelentkezését. Tomáš Drucker oktatási miniszter a napokban tett bejelentése szerint Szlovákiában egységes, országos elektronikus jelentkezési rendszert vezetnek be az oktatási intézményekbe való felvétel során. Az ePrihlášky nevű rendszer célja az, hogy a jelenlegi, széttagolt, gyakran papíralapú és intézményenként eltérő gyakorlatot egy…
- 1
- 2