Advent harmadik vasárnapján meglepően sokan voltak kíváncsiak a Határőr utca 1-es ház udvarán lévő egykori Jókay-ház felújított kapujára, amelyen keresztül a magyar irodalom egyik legjelesebb képviselője gyermekként a komáromi mindennapokba, később pedig a nagybetűs életbe lépett ki. A kultúrtörténeti értéket képviselő kapu felújítását a Sine Metu Egyesület, a Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesülettel és Komárom…
Jókai kedvenc ételeit főzték meg
Mennyei illatokkal, finom ízekkel, jóízű nevetéssel telt meg november 22-én az őrsújfalusi kultúrház. A Főzzön együtt az ÉS?! Színházzal – Jókai kedvenc ételeiből válogattunk című rendezvényen a „vendégszakácsok” a magyarországi Márkói Kamara TehátRum tagjai voltak. A résztvevők közös vacsorával zárták az estét. Éhes pedig senki nem maradt, hiszen négyféle ételt készítettek: tordai aranygaluskát, kapros túrós…
Emléktábla jelzi az egykori rajziskola helyét
A Szent András utca 6. szám alatti ház falára került az az emléktábla, amely arra emlékeztet: itt állt, egykoron a királyi rajziskola, amelyben Jókai Mór elsajátította a képzőművészet alapjait. A táblaavatót, a Jókai 200 bicentenáriumi emlékév keretében, november 22-én tartották. A táblaállítás kezdeményezője a Duna Menti Múzeum Baráti Köre volt, a kivitelezést pedig a Bethlen…
Még sok titkot őriz az ekeli Jókay kúria
Fiatalok, középkorúak és idősek is nagy számban vettek részt Szabó Csekei Tímea művészettörténész Jókai nyomában Ekelen című, vetítéssel egybekötött előadásán, amely a helyi Csemadok szervezésében, az Ekelért Jótékonysági Alap támogatásával valósult meg. A program virtuális komáromi Jókai-sétával indult, így a jelenlévők sok érdekes történetet hallhattak Jókai Mór szülőházáról, majd életének arról a szakaszáról, amelyet a…
Megújult a Kultúrpalota, gyarapodott a múzeum
Az Európai Kulturális Örökség Napjai apropóján mutatták be a nagyközönségnek a Kultúrpalota felújított épületet, a komáromi származású Reichentál Ferenc: Gáz című festményét, valamint egy restaurált barokk órát. A jelenlévőket Paterka Pál régész, a Duna Menti Múzeum igazgatója köszöntött. A Kultúrpalota, amely egykor a Jókai Egyesület székházaként szolgált, Nyitra megye 1,4 millió eurós támogatásából átfogó rekonstrukción…
- 1
- 2