Meghitt esemény volt a Hetényi János Alapiskola és Óvoda 70 éves jubileumi ünnepsége , amelyen a szülők és pedagógusok mellett az intézmény diákjai is ott voltak, akik Ekelen kívül Megyercsről, Nagykesziről és Keszegfalváról járnak be nap mint nap. A rendezvényt Ódor Anikó igazgatónő ünnepi beszéde nyitotta meg, aki szívből szólt az intézmény múltjáról és jelenéről.…
Andruskó: “A ma meg nem született gyerek 15 év múlva nem jön gimnáziumba”
Az oktatási törvények kiterjedt módosítását fogadta el a parlament a legutóbbi, 40. ülésszak során. A csomag keretében négy törvényt módosítottak, és három újat fogadtak el. Az elmúlt húsz év legnagyobb, egyidejűleg bekövetkező változásáról van szó oktatási rendszerünkben. A törvénycsomag néhány vonatkozásáról Andruskó Imrével, a Selye János Gimnázium igazgatójával, a Magyar Szövetség helyi és megyei önkormányzati…
Egyre több szülő dönt a halasztás mellett
Lényegesen kevesebb kiselsős kezdte meg tanulmányait Komárom alapiskoláiban, mint amennyit beírattak. Tavasz folyamán 391 gyermeket írattak be a szülők, az iskolapadokba szeptemberben végül 319-en ültek be. A város hét alapiskolájába 391 iskolaköteles korú gyermeket írattak be, 240-et magyarba, 151-et szlovákba. Az elmúlt hét évben e tanévre íratták be a második legtöbb gyermeket. Azonban, ahogy azt…
Nem tantervekben, hanem gyerekekben gondolkodnak
Pár hete egy hálás anyuka levelét közöltük, melyben a szentpéteri gyermek tánccsoport sikerei kapcsán köszönte meg a Czafrangó Sylvia Magán Művészeti Alapiskola pedagógusainak munkáját, a kislányok felkészítését. A minisztérium által hivatalosan elismert komáromi oktatási intézménynek járásunk 23 településén van kihelyezett tagozata, így más községekből is rendszeresen eljutnak hozzánk az oda járó gyerekek szép eredményeiről szóló…
- 1
- 2