Rendben lezajlottak az írásbeli érettségi vizsgák. A feladatokat a tanulók egy része már elektronikusan oldotta meg. Az elektronikus középiskolai jelentkezés azonban még nem megy ilyen simán.
Kedd és péntek között adhattak számot tudásukról a középiskolák végzős tanulói. Az érettségi vizsga írásbeli részére az ország 614 középiskolájából mintegy 42 ezer diák jelentkezett be. A magyar iskolások száma 1634 volt. Ez a szám kedvezőtlen tendenciára utal. Míg a legutóbbi, 2021-es népszámlálási adatok szerint Szlovákiában a magyar nemzetiségűek aránya 8,4 százalékra tehető, a magyar iskolában érettségizők aránya már csak mintegy négy százalék, ennek a fele.
Kedden a tanítási nyelvből vizsgáztak, szerdán a hat választható idegen nyelv valamelyikéből, csütörtökön matematikából. Ezzel a szlovák tannyelvű iskolákban véget is ért az írásbeli, a magyar tanítási nyelvű iskolákban pénteken szlovák nyelvből írtak.
Idén nem volt adatszivárgás, nem kerültek fel a kiszivárgott feladatok a világhálóra, az érettségi problémamentesen zajlott. Erről számoltak be az általunk megkérdezett iskolaigazgatók is.
Érettségi már elektronikusan is
A komáromi Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolában 125-en érettségiztek, ebből 18 volt a szlovák nyelvű képzésben részt vevő tanulók száma. Vetter János igazgató arról tájékoztatott, az írásbeli érettségik rendben lezajlottak, azok lefolyását nem zavarta meg semmilyen rendkívüli esemény. 16 magyar és hat szlovák diák kedden a tanítási nyelvből elektronikusan vizsgázott. “Ennek a generációnak már természetes a számítógép-használat, így ez nem okozott számukra problémát. Ennek a vizsgázási formának megvan az az előnye, hogy a befejezés után megtudják az eredményt, míg a papíralapú feladatlapok kijavítása központilag történik” – tette hozzá. Az Ipariban a szóbeli érettségin kívül szakérettségit is tesznek a szaktantárgyakból. Vetter elmondta, itt a tanulóknak két lehetőségük van. Kidolgozhatnak egy komplex munkát , melyen szeptembertől folyamatosan dolgozhatnak, ennek eredményeit kell prezentálniuk az érettségi bizottság előtt. Vagy, “klasszikus” módon, húznak egy tételt, és azt a feladatot kell megoldaniuk, az iskola laboratóriumaiban és műhelyeiben levő eszközök felhasználásával.
A Marianum Egyházi Iskolaközpontban 18-an érettségiztek, közülük öten elektronikusan. Madarász Róbert igazgató elmondta, az elektronikus formát választók közül négy tanulónak tetszett ez a fajta lehetőség, egynek viszont nem. Ami az egyes témák fogadtatását illeti, azokat a diákok inkább jónak találták, a tesztek fogadtatása vegyes volt.
A Selye János Gimnáziumban 109 tanuló érettségizett. Andruskó Imre elmondta, náluk az eÉrettségit heten választották. Azonban, az esetleges problémák elkerülése végett a tanulók párhuzamosan, a papír feladatlapot is kitöltötték. Az igazgató elmondta, voltak diákok, akiket a folyamat során kidobott a rendszer, de mindannyiuknak sikerült visszajelentkezni. Matematikából országszerte 4785-en érettségiztek, ebből a Selye gimnáziumban öten. Az igazgató azonban emlékeztetett: a jelenlegi nyolcadikosok számára már kötelező lesz a matek érettségi.
A diákoknak a tesztet legalább 33 százalékosra, a fogalmazást pedig 25 százalékosra kell teljesíteniük.

Tesztelés nélkül indították az eJelentkezést
Az érettségivel ellentétben az elektronikus jelentkezések terén azonban akadtak gondok. Mint ismeretes, Tomáš Drucker oktatási miniszter január 20-án, minden különösebb előzetes egyeztetés nélkül ismertette az eJelentkezés (ePrihlášky) rendszert. Ennek értelmében az óvodától a középiskoláig az oktatási rendszer minden szintjére ezen keresztül kell jelentkezni. Mivel az iskolai jelentkezések sorában a középiskolai az első, a problémákkal a mostani kilencedikesek szülei szembesülnek először. Vetter János elmondta, amikor a felvételi követelményeket töltötték fel, azok közül hiányzott a magyar nyelv és irodalom. “Mintha megfeledkeztek volna róla, hogy vannak diákok, akik a szlováktól eltérő nyelven tanulnak ebben az országban” – mondta. Az Ipari igazgatója szerint a diákokat arra tanítják, hogy a legyártott termékeket tesztelni kell a bemutatás előtt. “Úgy gondolom, nagy bátorság ezt rögtön élesben elindítani. Bízunk benne, hogy végül minden gyerek abba az iskolába kerül, ahova szeretett volna” – mondta.
Andruskó Imre is a tesztelés hiányát kifogásolta. Megemlítette, hogy az oktatási intézmények számára kiadott éves pedagógiai útmutatóban egy betűt nem írtak arról, hogy félévkor átszervezik a teljes jelentkezési rendszert.
Madarász Róbert elárulta, a tavaszi szünet során az egyházi iskolaközpont kilencedikesei szülei számára az intézmény adminisztratív dolgozói segítséget nyújtottak a jelentkezési felület kitöltése során. Madarász úgy látja, egyébként a szülők digitális kompetenciáival nem volt probléma, a problémák a rendszerműködés hiányosságaiból fakadnak. “Jelenleg nem tudjuk beállítani a felvételi kritériumok minden összetevőjét. Remélem, ezt a hibát hamarosan eltávolítják” – tette hozzá. (kcr)