A helyi népszavazást tartottak február 7-én Ifjúságfalván a szélerőműpark létesítéséről. A választói névjegyzékben 334-en szerepeltek, ebből 213-an vettek részt, azaz a részvétel 63,8%-os volt. Az urnákhoz járuló szavazópolgárok körül 87-en támogatták a szélerőműparkot, 123-an nemmel szavaztak, míg három szavazat érvénytelennek bizonyult. A település választói így elutasították a szélerőműpark, az akkumulátoros energiatároló és a hozzá tartozó villamos vezeték megvalósítását.
A szélerőműparkot a Green Energy Holding nevű cég szerette volna megépíteni. A környezeti hatástanulmány tervezetében szereplő adatok szerint a projekt 8 db szélturbinát tervezett létesíteni a község kataszterében.
A közösségi médiában – különösen helyi Facebook‑csoportokban – élénk vita bontakozott ki. A támogatók az energiafüggetlenség, a potenciális beruházási bevételek és a megújuló energia előnyeit emelték ki, míg az ellenzők aggályokat fogalmaztak meg a turbinák keltette zaj, a természeti és biodiverzitási hatások, valamint az ingatlanárak alakulása kapcsán. Ezek a közösségi viták erősítették azt a helyi politikai igényt, hogy a lakosság közvetlenül mondja el véleményét a projektről. (k)
Nyitókép: Illusztrációs felvétel/Pexels