Három hétig vendégeskedett Komáromban a zambiai Gabriel Kwaku Mwanza atya. Az atya a Szlovákiánál tizenötször nagyobb területű, függetlenségét Nagy-Britanniától 1964-ben elnyerő, 19,6 milliós dél-afrikai ország keleti részéből származik. Minden nap hajnal négykor kel, mert öt órakor már rádióadásban van. A nálunk már jószerivel csak az autókba visszaszorult rádió továbbra is a ritkán lakott ország egyik fő kommunikációs eszköze, mivel nincs mindenhol áram. 

Komárom és Chipata tízezer kilométerre van egymástól. Hogy került Komáromba, és mi a célja a látogatásának?

2011-ben, egy olaszországi képzésen vettem részt, ahol a Mária Rádió kilenc igazgatója volt jelen. Akkoriban én is a Mária Rádiónál dolgoztam, utána egyházmegyei szolgálatot láttam el, majd újra visszakerültem a rádióhoz. Ezen a tanfolyamon ismerkedtem meg Lépes Lóránt atyával, a felvidéki Mária Rádió műsorigazgatójával. Azóta tartjuk a kapcsolatot, korábban is már többször jártam Komáromban. Azért is jöttem, hogy megtanuljam, hogyan működik a Mária Rádió itt, Szlovákiában, de számomra ez egy tapasztalati lehetőség is, hogy megosszam, miként működtetjük a Mária Rádiót Zambiában, mert ez két külön kontinens, külön világ,  eltérő helyzetekkel.

Zambia mely részében szolgál?

A Chipata katolikus egyházmegyéhez tartozom. Egyházmegyei pap vagyok. Ez Zambia keleti tartománya, amely Malawival és Mozambikkal határos. Korábban a vubwei katolikus plébánián szolgáltam, de most a Mária Rádió chipatai műsorait szerkesztem programigazgatóként, illetve az egyházmegye kommunikációs igazgatójaként dolgozom. Arra törekszem, hogy a lehető legtöbb ember számára elérhetővé tegyük az egyház tanításait. Az én hazámban az emberek sokkal többet hallgatják a Mária Rádiót, mint amennyien tévét néznek, mivel sok ember házában nincs áram. Így a rádió az a kommunikációs eszköz, amely által a mindennapi élethez információkat kapnak.

Európában a Mária Rádió elsősorban vallási profilú, de ezek szerint önöknél inkább az általános profilú rádió irányába mutat.

Természetesen vannak lelki műsoraink is, amelyek lelki kíséretet adnak az embereknek, mert Afrikában hiszünk abban, hogy Isten nélkül semmik vagyunk. De kínálatunkban vannak társadalmi műsorok is, amelyek segítik az emberek életének felemelését. Ezen társadalmi műsorok közé tartoznak az oktató jellegű műsorok: például egészségügyi műsorok, amelyekben az embereket egészségügyi kérdésekről tájékoztatjuk. Emellett vannak mezőgazdasági műsoraink is, hogy új módszereket tanítsunk meg nekik, hogyan javíthatják kertjeik termésátlagát. Továbbá oktató műsorok vannak a jó kormányzásról.

Zambiában a lakosság túlnyomó többsége, 85%-a keresztény, a törzsi vallásokat követőek aránya csak 11%. Viszont a lakosságnak csak 20 százaléka katolikus, a többi protestáns, tehát önök kisebbséget alkotnak. Milyen a katolikus egyház helyzete az országban?

Ha a számok mögé nézünk, akkor azok mást mutatnak. Igaz ugyan, hogy a lakosságnak csak az ötöde katolikus, de a katolikus egyház a legnagyobb egyház, a protestáns lakosság ugyanis több egyház között oszlik meg. A legnagyobb protestáns egyház a református, de vannak anglikánok is, valamint a Zambiai Egyesült Egyház, és több kisebb felekezet. A katolikus egyház országszerte nagy tiszteletet élvez. Az önkormányzatok gyakran bevonnak bennünket olyan helyi problémák megoldásába is, amelyet maguk nem tudnak megoldani.

Mifelénk általában egy falu vagy kisebb város alkot egy plébániát. De hogy van ez Afrikában?

Itteni léptékkel nézve az én plébániám egy járásnyi vagy inkább megyényi területen fekszik. Zambiában, és Afrikában általában úgy van, hogy adott egy plébániaközpont, és ahhoz több leányegyház is tartozik. Az én plébániám legtávolabbi fíliája a központtól 85 kilométerre van. Természetesen nem tudom naponta látogatni az egyes regionális egyházakat, hanem egy menetrend szerint látogatom őket. Két látogatás között a helyi civil katekéták végzik a hitoktatást, illetve intézik az ügyes-bajos dolgokat.

Ekkora területet egyedül lát el?

Nem, ketten vagyunk papok, de így is sok, kettőnknek is nagy ez a terület. Emberek vagyunk, néha elfáradunk. Gyakorlatilag folyamatosan úton vagyok, poros, rossz, aszfaltozatlan földutakon. A plébániai autót havonta szervizelni kell…

Hogy néz ki egy napja a rádió és a közösség között megosztva?

A mostani munkarendem némi kihívással jár, hiszen a rádióban önkéntesekkel dolgozunk, akik néha jelen vannak, néha, más tényezők miatt eltűnnek. Minden nap négykor kelek, 5 órakor kezdem az adást. Az első húsz percet én tartom, utána megnyitom a vonalakat. Nagyon sokan hívnak, hogy reagáljanak az elhangzottakra.

Reggel 5.20-kor?

Igen. Sok-sok hívás érkezik, aztán végül megköszönöm és elköszönök, imával zárva a műsort. Ezután készülök a reggeli misére, ami 6 órakor van. A reggeli mise után  8 órakor visszatérek a rádióhoz irodai munkára. 9 órakor hittanórát tartok, ismét a rádióban, hogy segítsek az embereknek megérteni hitüket — ez körülbelül 30 perc. Utána 30 perc kérdezz-felelek következik, ahol az emberek kérdezhetnek, és ha szükséges, tisztázom a felmerülő kérdéseket. Ezután visszamegyek az irodába egyéb feladatokra: kutatásra, olvasásra — papként sokat kell olvasni, hogy ismerjük az Egyház álláspontját bizonyos ügyekben, és hogy naprakészek legyünk a világ eseményeiben. Minden nap déli közös ima van, és ez is élőben megy a rádióban. Délben pihenésre szakítunk időt, majd 14 órakor visszatérünk a munkához. Munkánk nagyon fontos része továbbá a személyes pasztoráció, az emberek meglátogatása, meghallgatása. Zambiában, különösen vidéken, a pap a közösség egyik vezérfonala; az emberek hozzá fordulnak a bajaikkal, házassági problémákkal, családi vitákkal. A pap gyakran meghallgat, tanácsot ad, vagy — ha szükséges — továbbirányít más szakemberhez. Látogatjuk az időseket és a betegeket. Európában vannak öregotthonok, Zambiában nincsenek. Az idősek a családjuk körében öregszenek meg és halnak meg. De vannak, akik magányosak. A pap feladata, hogy meglátogassa ezeket az embereket, megnyugtassa őket, és emlékeztesse a közösséget arra, hogy az idősek bölcsességet hordoznak és tiszteletet érdemelnek.

Melyek a legfőbb kihívások, amelyekkel a zambiai egyház szembesül?

Elsődlegesen a szegénység. A szegénység miatt az emberek nem tudnak talpra állni. Például néha muszlim csoportok segítséget hoznak (élelmet), és a rászorulók elmennek azokhoz a gyűjtőpontokhoz, mert éhesek — ez kihívás. Emellett a törzsi vallásokban gyökerező népi hiedelmek, mint a boszorkányságvádak, megosztják a közösséget: ha valakinek jól megy anyagilag, azt mondják rá, hogy gonosz erőkkel halad előre; ha valaki szegény, az is probléma. Ezek a hagyományos hiedelmek félrevezethetnek és békétlenséget okozhatnak. Továbbá a kormányok politikája is hat az Egyházra: attól függ, melyik kormány van hatalmon és milyen fejlesztési programokat indít. Az Egyház gyakran a kormány lelkiismereteként lép fel, emlékeztetve, hogy „ne feledjétek a szegényeket, ne feledjétek a rászorulókat”. A kormányok próbálják befolyásolni az egyházat, az egyháznak azonban  erkölcsi iránytűként kell fellépni, politikai oldaltól függetlenül emlékeztetve a mindenkori hatalmat, hogy az emberek szolgálatára kerültek oda, ahol vannak. (kcr)