Szülői támogatás nélkül, egyik napról a másikra maradt magára a 28 éves, Down-szindrómával élő csicsói Andrej. Az önkormányzat és a család összefogásának köszönhetően azonban sikerült biztonságos, szeretetteljes megoldást találni számára.
Lapunk január 20-ai számában részletesen bemutattuk a mentálisan sérült Andrej történetét, akiről szülei nagy odafigyeléssel és szeretettel gondoskodtak. Az élet azonban sajnos véges: előbb az édesanyja, majd decemberben váratlanul az édesapja is meghalt. A fiatalember így egyik napról a másikra teljesen magára maradt egy olyan világban, amelynek működése éppoly érthetetlen számára, mint az önellátás mindennapi feladatai.
Németh Andrea, Csicsó polgármestere és a község önkormányzata vette védőszárnyai alá. Felkutatták Magyarországon élő féltestvérét, aki önzetlenül magához vette Andrejt arra az időre, amíg az önkormányzat minden követ megmozgatott érdekében, és megpróbált számára megfelelő bentlakásos otthont találni. Ez végül sikerült. Andrej a napokban költözhetett be a Párkányhoz közeli, gyönyörű környezetben található Duna Szociális Szolgáltatások bentlakásos intézményébe.
Németh Andrea köszönetet mondott mindenkinek, orvosnak, intézményvezetőnek, hivataloknak a szakszerű útmutatásért, segítő hozzáállásáért. Bár a beköltözéssel egy fontos mérföldkő lett Andrej életében, a község továbbra is figyelemmel kíséri sorsát, és a jövőben is minden lehetséges módon segíteni fogja őt. JN
Megoldódott az árván maradt, csicsói Andrej sorsa
Tags