Augusztus 6-án, nem sokkal éjfél után pusztító tűz ütött ki a csicsói kolostor történelmi épületében. Az épület tetőszerkezete teljes mértékben megsemmisült, és a belső terekben is komoly károk keletkeztek. A Nagyszombati főegyházmegyéhez tartozó ingatlan ferences szerzetesek lakhelyéül szolgált, a lángok tehát nem csupán a tetőszerkezetet emésztették el, hanem tizenegy atya otthonát és személyes holmiját is. Az épületben keletkezett anyagi kár előzetes becslések szerint biztosan meghaladja a 150 000 eurót, ugyanakkor a kolostorban őrzött, pótolhatatlan történelmi dokumentumok és könyvek értéke felbecsülhetetlen. A gondviselés azonban megkímélte Juraj Gráfel szobrászművész Szűz Mária-szobrát, amely az oromzaton állt. A tűz keletkezésének okát a rendőrség büntetőeljárás keretében vizsgálja.
„Borzasztó látvány volt – idézte fel Németh Andrea, a község polgármestere. – Szigeti Attila képviselő, aki a kolostorral szemben lakik, észlelte a tüzet. Azonnal értesítette a tűzoltókat és az atyákat, majd engem is. Rögtön a helyszínre siettem, hogy amiben tudok, segítsek. Az épületben kilenc atya tartózkodott éppen, mivel József és Ambrus atya éppen más községben voltak. Az atyák mindenüket hátrahagyva menekültek ki az épületből, amelynek tetőszerkezete akkor már nagy lángokkal égett. Volt, aki még a szemüvegét sem tudta magához venni. Azonnal kinyitottam a kultúrházat, pokrócokat, kávét, teát, frissítőt biztosítottunk számukra.”

Hozzátette: a tűzoltók emberfeletti munkával próbálták megfékezni a lángokat, hogy ne terjedjenek át az épület mellett álló templomra és az óvoda egykori épületére. Ezeken kívül több lakóépület is potenciális veszélyben volt. „Kora reggelig a helyszínen maradtam. Jó érzés volt megtapasztalni, hogy baj esetén lakosaink mennyire összetartók és segítőkészek. Sokan kijöttek megkérdezni, miben tudnak segíteni, mire lenne leginkább szükségük az atyáknak, hiszen mindenük a tűz martalékává vált. A nincstelenné vált atyáknak, amíg hosszú távon nem lesz otthonuk, a füssi Szent Benedek plébánia tulajdonában lévő épületben biztosítottak lakhatást.”
Kiválóan helytálltak a tűzoltók
Csicsay Ádám, a helyi önkéntes tűzoltótestület parancsnoka lapunknak elmondta, hogy 0 óra 37 perckor kapták a riasztást, és hét perc múlva nyolcfős csapatuk már úton volt a helyszínre. Amikor odaértek, már mintegy 8 négyzetméteren égett a tető. „A régi faszerkezetről, amelyet az átépítés során nem cseréltek le, brutális gyorsasággal terjedt át a tűz a tetőre. Azonnal bementem az épületbe ellenőrizni, hogy mindenki épségben elhagyta-e az épületet, majd elzártuk a gázcsapot és lekapcsoltuk az áramszolgáltatást. Közben egymás után érkeztek a kollégák: Ekelről az önkéntes tűzoltók, Komáromból, Nagymegyerről, Nyitráról, Gútáról, valamint Nagytapolcsányból a hivatásos tűzoltók vonultak ki.”

Kilenc tűzoltóautó és legalább harminc tűzoltó küzdött a lángok megfékezésével. Fő céljuk a templom és a környező épületek megmentése volt, ezért arról az oldalról próbálták megfékezni a tüzet. Az atyák azonban kétségbe voltak esve, hogy megsemmisülnek a zárdában őrzött, jelentős eszmei értékkel bíró dokumentumok, anyakönyvek, krónikák. Ezért a csicsói önkéntesek, vállalva a kockázatot, bementek értük (bár addigra már átnedvesedtek), valamint az 500 ezer euró becsült értékű szakrális kisemlékért és szobrokért. Az egyházi könyvtárat azonban a tűz, a víz és a részben beomlott plafon valószínűleg teljes mértékben elpusztította.
Felbecsülhetetlen értékű okiratok vesztek oda
„Azt gondolom, hogy a tűzeset felbecsülhetetlen károkat okozott, hiszen nem csupán több száz éves könyvek, dokumentumok, személyes iratok, pótolhatatlan kordokumentumok semmisülhettek meg, hanem a kolozsnémai és csicsói katolikus anyakönyvek, halotti levelek, a birtokviszonyokra utaló iratok, a korábbi bérleti viszonyokat mutató levelek, amelyekből családok történetei is könnyen visszavezethetők” – jelentette ki Petheő Attila, a Selye János Egyetem tudományos munkatársa, a Szegedi Tudományegyetem docense. – Jól ismertem az ott lévő anyagot, ugyanis a ferences atyák jóváhagyásával és támogatásával több héten keresztül foglalkoztunk a zárdában a Selye Egyetem Református Teológiai Kara XX. századi Egyháztörténeti Kutatóintézetének képviseletében az iratokkal, amelyeknek rendezésével jól haladtunk, bár a dokumentumok digitalizálását csak a nyár folyamán kezdtük el. Az iratok rendezése közben a 19. századból és a 20. század első feléből való dokumentumokat találtunk, de a feldolgozatlan iratok között voltak korábbi évszázadokból származó könyvek és dokumentumok is. Számomra különösen fájdalmas, hogy Király József esperes-plébános iratanyaga is károsult, akit példaképként kellene a felvidéki történelemkönyvek lapjaira helyezni. Az életpályájának kutatásához most fogtam hozzá. Király József személyének köszönhetően a kor itthoni magyar közéletéhez, a komáromi Marianumhoz kapcsolódó iratok is vélhetően kárt szenvedtek. A legfontosabb azonban, hogy emberi életben nem esett kár, az épület pedig közösségi összefogással helyrehozható, a jó Isten pedig a sérült lelkekről gondoskodik.”

A rendőrség nem zárta ki az idegenkezűséget
A tüzet reggel nyolc órára sikerült lokalizálni, de kora este ismét riasztották a helyi önkéntes tűzoltókat, mert néhány deszka elkezdett füstölni. A parázsló részek oltását a csicsói tűzoltók egyedül oldották meg, akik áldozatos és elhivatott munkájukért 2024-ben polgármesteri díjban részesültek. Németh Andrea elmondta, nagyon hálás mindenkinek, aki részt vett a munkálatokban, hiszen nekik köszönhetően, ha a zárda épülete lakhatatlanná is vált, a templom és a többi közeli épület megmenekült.
A tűz keletkezéséről rövid idő alatt számos megalapozatlan információ kapott szárnyra. Tomáš Havetta, a Nyitrai Kerületi Rendőrkapitányság szóvivője lapunknak megerősítette, a tűz okát vizsgáló szakember nem zárta ki az idegenkezűséget. A helyszínt a Pozsonyi Kriminalisztikai és Szakértői Intézet munkatársai vizsgálják. Az előzetes becslések szerint a kár elérheti a 150 000 eurót, de ez az összeg a nyomozás előrehaladtával még változhat. A rendőrség rongálás bűncselekményének gyanújával indított büntetőeljárást. A tűz keletkezésének pontos okai és körülményei jelenleg is vizsgálat alatt állnak. Szerencsére senki sem sérült meg.
Janković Nóra
Kapcsolódó cikkünk:
Szerzetesi élet Csicsón