A község 201 ezer eurós támogatást nyert a Környezetvédelmi Alapból az óvodaépület energiahatékonyságának javítására, amelyhez 5 százalékos önrésszel kell hozzájárulnia. A munkálatok előreláthatólag 2026 végére fejeződnek be. Egy másik, EU-s pályázat jóvoltából megkezdhetik a községháza felújítását is.
Csernyánszky Mónika polgármester lapunknak elmondta, december 19-én írta alá a támogatási szerződést, így a közbeszerzés lezárultával ténylegesen elindulhat a szocializmus idején épült kétszintes óvodaépület felújítása, amelyet jelenleg húsz gyerkőc látogat. A felső szintet takarékossági okokból már évek óta nem használják. A projekt tartalmazza a tető cseréjét és szigetelését, a nyílászárók és ajtók cseréjét, korszerű világítótestek felszerelését, valamint a fűtési és melegvíz-rendszer modernizálását. Külön figyelmet fordítanak a védett állatok élőhelyeire, és az épület túlmelegedésének megelőzésére is. Hogy a gyerekek kellemesebb, árnyékosabb udvaron játszhassanak, a projekt részeként fákat is ültetnek az óvoda köré.
A polgármester beszámolt arról is, hogy a község egy másik, jóval korábban benyújtott pályázaton is sikerrel járt. Az EU helyreállítási alapjából 135 ezer eurót ítéltek meg számukra az óvoda és a községháza energiahatékonyabbá tételére. Mivel azonban az óvodára most egy jóval nagyobb, komplexebb támogatást nyertek el, ebből az összegből csak a községháza felújítására eső részt használják fel, amelyből a bejárati ajtó, a felső szinten lévő ablakok, valamint radiátorok és hőszabályzók cseréjét valósítják meg. Az óvodára jutó hányadtól – amely jóval kevesebb fejlesztést tett volna lehetővé – a község eláll.
A kultúrház 30 ezer euró értékű felújítása után, amely 2025 elején fejeződött be, a most induló két fejlesztés újabb jelentős lépés Ekel fejlődésében.
JN.