Kis falu nagy történetei

Szilas története

Nemrégiben mutatták be a helyi kultúrházban Nagy Attila és Kmeť Vladislav közös könyvét, a Szilasi történeteket. A teltházas bemutató jól érzékeltette, mennyire nagy várakozás előzte meg a könyv megjelenését, amely példamutató összefogás eredményeként született meg. 

A keménytáblás, krétapapírra nyomtatott kötet kiadásához ugyan a község 3000 eurós támogatást nyert a Kisebbségi Kulturális Alaptól, ez azonban korántsem volt elég a kiadvány megjelentetéséhez. A szilasiak azonban nem adták fel, és a költségek fennmaradó részét a lakosok adományaiból (1950 euró), helyi vállalkozók támogatásából (2500 euró) és az önkormányzat hozzájárulásából (1500 euró) fedezték. Így készülhetett el 500 példányban a kiadvány, amelyből minden család ingyen kapott egyet. 

A könyvbemutató köré szervezett ünnepségen a szerzők mellett ott ültek azok is, akik valamilyen módon hozzátettek a kiadványhoz. A díszasztalnál helyet foglalt Ferenczi Tibor, a szilasi futball meghatározó alakja, Panyi Ferenc korábbi jegyző és helytörténet-kutató, Plauter Péter ötletgazda, Sztakovics Erika olvasószerkesztő, Vajlik Gyula volt polgármester és Tóth Péter, Szilas jelenlegi polgármestere, akinek szívügye volt a könyv megjelenése. 

Mint azt Nagy Attilától megtudtuk, hosszú hónapokon át gyűjtötték az anyagot. „Nem hagyományos falutörténet vagy monográfia készült, hiszen olyan olvasmányos történetek is helyet kaptak benne, amelyek kikoptak a hétköznapok emlékezetéből. Így nem csupán a település múltja, hanem az itt élők történetei is bekerültek, nem elhanyagolva a történelmi részt sem.” A kutatás során végigjárták a történelmi korszakokat az első, 1327-ből fennmaradt írásos emléktől kezdve, amikor a települést még Zylasként említették.

A kötetben megtalálható a helyi egyházak története is, ennek elkészültéhez nagy segítséget jelentettek a lakszakállasi református egyház levéltári anyagai és krónikái is, amelyek értékes adalékokkal szolgáltak. Emellett sokat köszönhetnek a helyi adatközlőknek, akik saját történeteiket, dokumentumaikat és emlékeiket osztották meg a szerzőkkel. „Az anyaggyűjtés során az jelentette a legnagyobb örömöt, hogy a falu bármely pontjára is kopogtattunk be, mindenütt készséges fogadtatásban volt részünk” – tette hozzá Nagy Attila.

Az egyes történelmi fejezetekben hangsúlyosan megjelenik a Pázmány család története is. Pázmány Zoltán jogászprofesszor az első világháború után dolgozta fel családja múltját, saját levéltárukat rendszerezve és kutatva, rengeteg anekdotát megőrizve. Ezek a feljegyzések a csallóközi, szilasi és laki élet olyan részleteit őrzik, amelyek másutt nem maradnak fenn, és bizony sokat elárulnak egy korszak hangulatáról. Ami nem is csoda, hiszen a szerzők szerint a Pázmány család története szinte egybeforrt Szilas történetével.

A kötet fontos és szerves részét képezi gazdag dokumentum- és fotóanyaga. A régi felvételek egy részét digitálisan is felújították. A szerzők szerint sokszor egyetlen pillanatkép többet mond el egy ember életéről, örömeiről vagy nehézségeiről, mint egy hosszú leírás. A bemutatón több ilyen fotót is kiemeltek, és elmesélték a hozzájuk kapcsolódó történeteket.

A Szilasi történetek így lett egyszerre személyes és történeti, múltidéző és mai. Egy kis falu nagy történetei, ahogy a szerzők fogalmaztak – és ahogy a bemutató hangulata is jelezte, a falubeliek magukénak érzik ezt a könyvet.

JN. 

Related posts

Top