Jelentősen emelkedett a konyhai hulladék szelektálása

(Forrás: KN Smart)

Az elmúlt években sokat javult a hulladék szelektálás mértéke Komáromban. Az idei évben a város vállalata, a KN Smart átvette a konyhai hulladék elszállítását is, ezt követően jelentősen emelkedett a szétválogatott konyhai hulladék mennyisége. A jelentős javulás a lakosok hozzájárulásán túl a gyűjtés átszervezésének is az eredménye.

Komáromban az elmúlt 5 évben jelentősen javult a hulladék szelektálásának mértéke. Míg 2020-ban a teljes mennyiség 13,38 százalékát szelektálták a komáromiak, addig 2024-ben ez az arány 46,9 százalékra ugrott fel. A lakosok segítségén túl segítettek ebben a fejlesztések, az új gyűjtőudvar és a gadóci komposztáló is, amely egy év alatt a teljes kapacitásra ugrott fel.

Az idei év legnagyobb előrelépését a konyhai hulladék hozta. A törvények 3 éve tették kötelezővé a konyhai biológiai hulladék külön gyűjtését. Az első években külső szolgáltatókkal dolgozott a város, azonban idén februárban ennek a hulladéktípusnak az elhordását is átvette a város cége, a KN Smart.

Míg az előző években 300-400 tonna mennyiség között sikerült összegyűjteni a szemetet, az idei szolgáltatóváltás komoly előrelépést hozott. A havi begyűjtött mennyiség pár hónap alatt a három-négyszeresére emelkedett a korábbi évek hónapjaihoz hasonlítva. Így jöhetett létre, hogy már nyár végére kétszer annyi szelektált konyhai hulladékot gyűjtött össze a KN Smart, mint az előző egész éve mennyisége. Csupán júliusban a korábbi évek 30-35 tonnás havi átlag eredményeihez képest 130 tonnányi konyhai hulladékot gyűjtöttek be.

„Az elmúlt pár hónapban átszerveztük a begyűjtés rendszerét. Több helyen az 1100 literes kukákat kisebbre cseréltük, hiszen nagyon gyakori volt a nagyobb konténerek helytelen használata. Ha más típusú hulladék is kerül nagyobb mennyiségben a konténerbe, akkor már nem hasznosítható konyhai hulladékként. A városi hivatal csapatával viszont folyamatosan pontosítjuk a rendszert, hogy a leghatékonyabb legyen a begyűjtés. A zacskók és kannák biztosítását is próbáltuk javítani, hogy mindenki segítségére legyünk, aki kész tenni a környezetéért” – mondta el Molnár Marian, a KN Smart ügyvezető igazgatója.

A hulladék szelektálása nem csupán környezetvédelmi kérdés, komoly gazdasági oldala van. A konyhai hulladék esetén a város állami támogatásra jogosult. A konyhai hulladékból biogázt és villamos energiát lehet előállítani. Amennyiben válogatatlanul kerül a kukákba, úgy a szemétdombokon veszélyes gázokat termel.

„A hulladék elszállítása egy ekkora városban mindig okoz napi gondokat, amit oldanunk kell, de a számok azt igazolják, hogy dinamikusan fejlődik a vállalatunk. Számítunk a lakosok együttműködésére, hiszen ebben csak együtt léphetünk előre. Egyre többen kapcsolódnak be a szelektálás folyamatába, tudatosítják, nem mindegy, milyen környezetet hagyunk a következő generációra. A kommunikáció terén is igyekszünk javítani, ezért újult meg a weboldalunk, és örömmel fogadjuk a lakosok segítő visszajelzéseit is” – tette hozzá Molnár Marian.

Related posts

Top