Idén tavasszal magas nézettség mellett vetítette az egyik magyarországi kereskedelmi csatorna a Hunyadi János életét bemutató tízrészes filmsorozatot. A Hunyadi Jánost megformáló, erdélyi származású Kádár L. Gellért azonnal belopta magát a nézők szívébe, egy csapásra ismertté téve őt nemcsak a magyar nyelvterületeken; Ausztriában és Szerbiában is vetítették már a sorozatot, és Olaszországban is látható lesz. Nem csoda tehát, hogy a Komáromban nemrégiben megtartott közönségtalálkozón a Kultúrpalota földszinti előadótermét zsúfolásig megtöltötték az érdeklődők, hogy személyesen is találkozzanak a rendkívül sármos, karizmatikus színművésszel.

Dicséret illeti az esemény szervezőit (Wine Garden és EventPrime) azért az elgondolásáért, hogy Kádár L. Gellért mellett meghívták a filmben kaszkadőrként szereplő komáromi Sereghy Zoltánt, valamint Mózes Endre történelem-magyar szakos tanárt is, még érdekesebbé téve ezzel a Récsei Noémi által vezetett beszélgetést. Míg Sereghy Zoltántól a kaszkadőrök munkájáról, a forgatás nehézségeiről hallhatott a közönség (amelyekről a Delta hasábjain korábban már részletesebben írtunk), a tanár úrnak köszönhetően történelmi és irodalmi kontextusba került nemcsak a filmsorozat, de maga a kor is, amelyben Hunyadi élt.

Kisközségből a világhír kapujába

Gellért egy kis erdélyi faluban, Zabolán nőtt fel, ahol volt kapcsolódása az anyafölddel, a természettel, ahol reggel a Kárpátok hegyeit látta, és ahol megtanulta, hogy nem egy csettintésre kerülnek a dolgok az asztalra. Szülei kétkezi munkások, édesanyja varrónő, édesapja harangozó. Útja nem egyenesen vezetett a színészet felé, Kézdivásárhelyen matematikát és informatikát tanult, és mint mondta, visszafogott, gátlásos fiatal volt. A diákszínjátszó körben kezdett kinyílni, azt érezte, ez az ő útja, azt csinálhatja, ami „belülről jön”. A színművészeti egyetemet Marosvásárhelyen végezte, és öt évig az ottani nemzeti színházban játszott. Aztán jött a nagy lehetőség…

Bekerült az adatbázisba, amit a kasztingdirektor erdélyi színészekről készített, és a szereplőválogatás vége felé személyes meghallgatásra hívták Budapestre. Ekkor azonban már berobbant a Covid, félő volt, hogy nem jut át a határon sem. Szerencsére átengedték, és a következő alkalmakkor is. „Amikor már harmadszor kellett Budapestre utaznom azért, hogy megnézzék, hogyan is mutatnék megöregítve, és még mindig nem mondtak semmit, na, akkor igazán mérges voltam. Mindvégig éreztem, hogy tetszett nekik, amit csináltam, működött a kémia a partnerekkel, mégis egy szó nélkül küldtek haza. Igaz, az utolsó meghallgatáson már kikészítették az asztalra a Hunyadi összest (Bán Mór könyvsorozatáról van szó, ami alapján a filmsorozat készült –a szerk. megj.) A kollégák a színházban pedig minden alkalommal hecceltek, hogy úgysem kapom meg a szerepet, a vezetőség is egyre nehezebben engedett el egy-egy újabb meghallgatásra, hiszen olyankor napokig kiestem a színházi munkából. Hosszú hónapokig tartott ez az egész, végül telefonon közölték a hírt, enyém a szerep. Akkor felmondtam a színházban és felköltöztem Budapestre” – idézte fel Gellért.

Forgatás hőségben, esőben, sárban

Arról is mesélt, hogy közel fél éves komoly fizikai felkészülés következett, amikor meg kellett tanulnia többek között lovagolni, vívni – és ez a tanulási folyamat az utolsó filmkockákig tartott. Köszönetet mondott a kaszkadőröknek, akik mindvégig nagy segítségére voltak, és akik bajtársiassága megsüvegelendő. Majd Sereghy Zoltánnal együtt felidézték a legmegterhelőbb forgatási napokat – amikor kora reggeltől késő estig talpig páncélban kellett tűző napon, vagy éppen esőgép alatt „állniuk a sarat”.  „Bár a páncél könnyített anyagból készült, azért napi 10 órát benne lenni, hogy közben csurog a nyakadba a víz meg az izzadtság, taknyod-nyálad összefolyik, sárban, szarban taposol, na, az kőkemény munka volt. Mentálisan, fizikálisan, morálisan is megdolgoztatott. De amíg megy a jelenet, hisztinek helye nincs, csinálni kell” – mondta. Lelkileg viszont az a jelenet terhelte meg leginkább, amikor Hunyadi közölte családjával, hogy meg fog halni.

Film és valóság

A beszélgetés Mózes Endre humoros, velős történelem-magyarázataival vált kerekké, képbe helyezve a hallgatóságot a korról és magáról Hunyadi Jánosról. Megjegyezte, Hunyadi János (1407–1456) olyannyira fontos személyiség történelmünkben, hogy bár sosem járt városunkban, mégis két szobor őrzi emlékét (az egyik az Európa-udvarban, a másik a BV TV mögötti nyílt magánterületen). A 15. század első felében, egy turbulens időszakban élt, négy király uralkodása alatt (Luxemburgi Zsigmond, Habsburg Albert, V. László, I. Ulászló) – akik abban az időben nem örökösödés útján, hanem a magyar rendek által választva kerülhettek trónra –, miközben egy kis ázsiai fejedelemség, az oszmán birodalom megkezdte rapid növekedését nyugat felé. Hunyadit olyan emberként jellemezte, aki gyakorlatilag a semmiből jött, de ki tudta használni az adódó lehetőségeket, önmaga fölé tudott nőni, és korának egyik legbefolyásosabb urává vált. Ám mikor a szükség úgy hozta, fel tudta áldozni vagyonát, életét. „Azon lehetne vitázni, milyen nemzetiségű volt, ám a 15. században nem a nemzetiség volt a meghatározó, hanem a vallási hovatartozás, és az, hogy kit szolgált. Hunyadi keresztény volt és a királyt szolgálta” – szögezte le Mózes Endre.

A filmsorozattal kapcsolatban több pontatlanságra rámutatott, amelyek „történelmileg ugyan nem állják meg a helyüket, de a dramaturgiába jól illeszkedtek”. Több példát is említett: a filmben túlságosan pipogyáknak ábrázol-ják a királyokat, a valóságban nem volt szerelmi szál Ulászló és Luxemburgi Erzsébet között, Hunyadi nem volt szerelmes Brankovics Marába, a Brankovics fivéreket „csak” megvakították, férfiasságuktól nem fosztották meg, nem bizonyított, hogy magyar anyja lett volna Mehmet szultánnak, Hunyadi nem mentette meg Zsigmond királyt Galambócnál, Vitéz János nem volt szerzetes, és Cillei sem volt olyan gonosz, ahogyan azt a filmben beállították. És még egy dolog: Hunyadi bajszos volt, nem szakállas!

„A filmsorozatra nem történelmi dokumentumfilmként, hanem eposzként érdemes tekinteni, és úgy maradéktalanul megállja a helyét. Megvan benne az eposz minden eleme: nagy történelmi eseményről szól, a hős nem hibázik, fő ellenfele hozzá hasonló erősségű személy, hiszen egy gyenge ellenfelet legyőzni nem nagy dicsőség – mutatott rá Mózes Endre. – És amit nagy pozitívumnak tartok, hogy a film hatására ismét előtérbe került Hunyadi, egy-egy epizód után sokan elkezdtek utána olvasni a valós eseményeknek, felkeltette érdeklődésüket a történelem iránt.”      

(vkm)

Történelmi eposz felvidéki sztárokkal és statisztikákkal
Európa elveszett volna Hunyadi János nélkül