Június elsején nagyszabású városi gyereknappal startolt a Komáromi Kulturális Nyár, amely szeptember derekáig szinte minden hétvégére kínál élőzenés programokat Komárom belvárosában.
Vasárnap délután hatalmas gyerekbirodalommá változott a városháza, a Klapka tér, a Tiszti pavilon udvara, az Egressy Béni Városi Művelődési Központ (VMK) és az Anglia park mellett tér: az egyes helyszíneken – szigeteken – különböző szórakoztató, ügyességi játékok, foglalkozások, koncertek, sportolási lehetőségek várták a látogatókat. A szervezésbe a városhoz tartozó cégek, intézmények is bekapcsolódtak, a művészeti alapiskolától kezdve a KOMVaK-on át a KN Smart Servisig, mindegyik beleszőve a programokba saját tevékenységi körét, így valóban nagyon változatosra sikeredett a nap. Volt ingyen fánk és fagyi is, mindkettőnek nagy keletje volt.

A Komáromi Kulturális Nyár teljes programkínálatát Keszegh Béla polgármester és Lakatos Róbert, a VMK igazgatója tárta a sajtó elé múlt szerdai sajtótájékoztatóján. Mindketten kiemelték, összeállításakor – amit a VMK koordinált – a legfontosabb szempont az volt, hogy helyi, illetve környékbeli előadóknak adjanak teret. A vállalkozókat pedig – amellett, hogy a programok bevonzzák az embereket a belvárosba – azzal támogatják, hogy a teraszokat ingyen adja bérbe nekik a város. A polgármester azt is pozitívumnak tartja, hogy a különböző zsánerű koncertek mellett a kínálatot jógafesztivál, hadibemutató, kiállítás és meseváros is színesíti, és természetesen idén sem marad el a nagy népszerűségnek örvendő Komálom Gyerkőcfesztivál augusztus végén. Lakatos Róbert szerint a környékbeli települések számára is példaértékű lehet ez a koncepció, hogy a városi támogatásból – 30 ezer eurót kapott erre a célra a VMK – a helyi művészeket támogatják, fellépési lehetőséget biztosítva számukra.

A programok túlnyomó része ingyenes, ám van néhány nagykoncert – Majka, Korda György és Balázs Klári –, illetve a kétnapos Jazz &Wine fesztivál – ahol mások mellett fellép a Budapest Bár és a Quimby –, amelyek fizetősek.

A Komáromi Kulturális Nyár eseményeit lapunk Programajánló rovatában folyamatosan közöljük.
(d)
A gyerekmosoly mindenkit feltölt
Megnyílt a komáromi fürdő
Szemétdomb helyett kulturált pihenőhely
Beindult a csónakkölcsönző a Holt-Vágon