Füzetcsomag a komáromi iskolásoknak

Idén szeptembertől minden komáromi alapiskolás ingyenesen megkapja az adott tanévben szükséges füzeteket. A családbarát programot a város támogatja, a füzetek borítóján komáromi látványosságokat, hírességeket és gondolatokat jelenítenek majd meg.

A füzetborítók tervezése folyamatban van

Az önkormányzati képviselők június végi ülésükön bólintottak rá a javaslatra. Mint azt Keszegh Béla polgármester kiemelte, a díjmentes füzetcsomag része annak a családbarát programnak, melyen a város a Komáromi Agel Kórházzal és a Dôvera egészségbiztosítóval együttműködve dolgozik.

Az önkormányzat döntése értelmében az elkövetkező három évben minden komáromi iskolát látogató gyerek 15 éves koráig ingyenesen megkapja az adott tanévben szükséges füzeteket. Vagyis az alapiskolák minden évfolyamában jár a csomag, beleértve az egyházi fenntartású tanintézményeket és a nyolcosztályos gimnáziumok érintett évfolyamait. 

A polgármester hangsúlyozta, szeptemberben jelentős kiadásokkal szembesülnek a gyermekes családok – ebéd, szakkörök, taneszközök –, a város ezért az ingyenes füzetekkel igyekszik mérsékelni az anyagi terheket. Évente több mint 3 ezer diákot érint az intézkedés, amire évi 13 ezer eurót fordít a város, egy füzetcsomag ára pedig 4-5 euróba kerül. Ez az összeg jóval alacsonyabb, mintha a szülők üzleteken vásárolnák meg a füzeteket – a város ugyanis nagy tételben, saját tervezésű füzeteket rendelhet, egyenesen a közbeszerzést megnyerő nyomdánál. Keszegh Béla kiemelte Szénássy Tímea képviselő, a városi iskolaügyi és kulturális bizottság elnökének munkáját, méltatta a városi hivatal közreműködését, illetve az egyes iskolák pedagógusainak segítségét is.

A füzetek hozzáadott értéke, hogy borítójukon komáromi témákat, hírességeket, idézeteket, épületeket jelenítenek meg – a tervezés még folyamatban van. Több képviselő és a polgármester is egyetértett abban, hogy ez erősíti majd a gyerekeben a komáromiság érzését, a közösségi gondolkozást és helyi identitást. Elhangzott, a döntés más városok számára is példaként szolgálhat.

Az önkormányzat a családbarát program keretében további intézkedéseket tervez, hogy segítse a gyerekvállalást és a családalapítást. Ezek közt kiemelt célként jelenik meg az oktatáshoz való hozzáférés esélye, hogy a gyerekek ezen a téren ne szenvedjenek hátrányt.            

cs

Top