Egyre több szülő dönt a halasztás mellett

gyerek iskola

Lényegesen kevesebb  kiselsős kezdte meg tanulmányait Komárom alapiskoláiban, mint amennyit beírattak. Tavasz folyamán 391 gyermeket írattak be a szülők, az iskolapadokba szeptemberben végül 319-en ültek be.

A város hét alapiskolájába 391 iskolaköteles korú gyermeket írattak be, 240-et magyarba, 151-et szlovákba. Az elmúlt hét évben e tanévre íratták be a második legtöbb gyermeket. Azonban, ahogy azt a korábbi évek gyakorlata is mutatja, nem minden beíratott gyermek ül be végül az iskolapadba. Több szülő él a halasztás lehetőségével, ebben az esetben a gyermek még egy évig az óvodát fogja látogatni. A korábbi adatokat szemlélve ezt már bátran nevezhetjük trendnek is: a pszichológiai vizsgálatok jóval több gyermek esetében állapítanak meg iskolaéretlenséget. Az előző iskolaévben 55 volt a különbség a beíratottak és az iskolát ténylegesen megkezdők között, idén ez a szám némileg magasabb: 72.

A legtöbb szülő az Eötvös Utcai Alapiskolát választotta gyermekének, a 84 elsős négy osztályban kezdi meg tanulmányait. Tavaly ebben az oktatási intézményben 74 volt az elsősök száma.

A Munka Utcai Alapiskolába 57 elsőst írattak be, így idén három osztályt nyitottak. A Jókai Mór Alapiskola 39 elsőse pedig két osztályban kezdni meg ismerkedését a világ dolgaival. A Marianum Egyházi Iskolaközpontban az elsősök száma 23. Az egyházi fenntartású intézményben egy osztályt nyitottak.

A négy komáromi magyar tanítási nyelvű iskolába összesen 203 elsős jár.

A szlovák tanítási nyelvű iskolák esetében immár második éve a nemrégiben szépen felújított a Határőr Utcai Alapiskolát választották a legtöbben. Míg tavaly negyven, idén 46 lett az elsős tanulók száma, akiknek két osztályt nyitottak. A VII-es lakótelepi Rozmaring Utcai Alapiskolában 36 nebuló kezdte koptatni a padokat, szintúgy két osztályban. A Komenský Alapiskolában 34 kisdiák kezdi meg tanulmányait, két osztályban. A város szlovák tanítási nyelvű iskolában az elsősök száma 116. (kl)

Related posts

Top