Csak akkor érhet véget, ha beszélünk róla

Holocsy Krisztina és Kiss Szilvia

Megrendítő darabbal nyitotta hetvenharmadik évadát a Komáromi Jókai Szinház. Závada Pál Kossuth-díjas író Egy piaci nap című regényét Mohácsi István dramaturg átdolgozásában Mohácsi János rendező a teátrum egész társulatának bravúros játékával vitte színre. 

A gyanútlan néző, amikor elfoglalja helyét a színházban, nagy valószínűséggel tudja, hogy a 2019-ben Kortárs Magyar Dráma díjjal elismert darabról, hogy Závada Pál, korabeli dokumentumok, bírósági jegyzőkönyvek, újságcikkek alapján írta regényét. Arra törekedve, még ha fiktív szereplőkkel és párbeszédekkel toldotta is meg, hogy maga a cselekmény minél hűebben adja vissza annak a piaci napnak a történetét, amely 1946 májusában, egy addig békés kis település Kunmadaras (a darabban Kunvadas) lakóit nem csupán önmagukból, de emberi mivoltukból is annyira kiforgatta, hogy képesek voltak meglincselni több, Auschwitz poklát megjárt zsidót. Azokat az embereket, akik korábban a szomszédjaik, a barátaik, az üzlettársaik voltak, akiknek a háború előtt mindig volt hozzájuk egy jó szavuk, és akikhez mindig volt egy jó szavuk. 

A gyanútlan néző várja, mikor kezdődik az előadás, nézi a Khell Zsolt által megálmodott minimalista díszletet, amely mögött úgy lóg a vasfüggöny, mint emlékeinkben Schindler listájának zárójelenete. Eltakarva a múltat, azt a múltat, amit elfelejteni nem lehet – s éppen ezért „sosem kezdhetünk új életet, mindig csak a régit folytathatjuk” –, ahogy szerették volna a kis falu lakosai. Csak éppen a falu otthon maradt lakói elfoglalták házaikat, széthordták ingóságaikat. És a gondolattól, hogy most ezt vissza kellene adni jogos tulajdonosuknak, a lelkük legmélyén megbúvó antiszemitizmusuk egyre jobban felszínre tört, és elindult egy alaptalan álhírre épülő pletyka. A pletyka, ami úgy burjánzott a lakosok lelkében, mint testben az agresszív daganat, míg el nem pusztította bennük erkölcsi gátlásaikat, és mindenfajta belső korlátot, hogy aztán megtörténjen az, amiről olyan keveset tudunk, amiről olyan keveset beszélnek a történészek: az 1946-os zsidó pogromok egyike. 

A gyanútlan néző figyeli, ahogy a két bizalmas barátnő Hadnagyné Csóka Mária (Holocsy Krisztina), akinek férjét, a falusi tanítót háborús bűnökkel vádolják és a másik oldalon álló kommunista zsidó, Vámos Ferenc felesége, Irén (Kiss Szilvia) teázás közben mesélnek a történtekről, az áldozatokról, férjükhöz fűződő viszonyukról. Közben egyre erősödik bennük az érzés, bennünk pedig a kérdés: lehet szeretni egy olyan embert, akit elvei miatt megvetünk? 

A gyanútlan néző fejében átvillan, ha most a könyvet olvasná, letenné egy kicsit, venne egy mély levegőt, kiszellőztetné a fejét, mégsem képes mozdulni, szinte levegőt is alig mer venni, csak nézi a sodró lendületű, sokszor a feszültséget humoros párbeszédekkel oldó előadást, s észre sem veszi, hogy eltelt két és fél óra. Csak amikor kitör a vastaps, tudatosítja, hogy ez az előadás véget ért. A színpadon. 

De tényleg véget ért?! 

Janković Nóra 

Related posts

Top