Közel két hónappal a választások előtt a komáromi önkormányzat képviselőinek többsége megváltoztatta a játékszabályokat. A novemberi voksolás során Őrsújfalut leszámítva már csak két választási körzetre oszlik a város, és 12-12 képviselőt választhatnak a lakosok. A változással, jó eséllyel a választók járnak majd rosszul.
Kinek van félnivalója?
Idén májusban az európai parlamenti választások kapcsán írtunk arról, milyen busás fizetést kapnak majd a Brüsszelbe kerülő képviselők. Kiderítettük, hogy minden juttatással együtt akár havi 14-15 ezer eurót kereshetnek. Ennek folytatásaként augusztusban úgy döntöttünk, régiós lapként a járás polgármestereinek, alpolgármestereinek és képviselőinek béréről is tájékoztatjuk olvasóinkat. Azt nem sejtettük, hogy másfél hónapba telik, amíg sikerül megszerezni a nyilvánosnak…
Aggódom
Bevallom, kicsit aggódom, amikor kislányommal sétálok Komárom utcáin. A babakocsival közlekedők sokszor extrém körülmények között tudnak egyik pontból a másikba eljutni. Nem csupán az utak, a járdák és a parkok állapota lehangoló, de a lakótömbök közti életterek kinézete is bőven hagy kivetnivalót. Gyermekem jövőjét szem előtt tartva szomorúan konstatálom, hogy Komáromban a jó oktatási színvonal…
Lájkolják a gyerekek a mai iskolát?
Ugyancsak örök vita, hogy mennyire szükséges nagy mennyiségű információt (lexikális tudást) a fejben tartani, és mennyire volna fontosabb inkább az alkalmazott tudás, a magabiztosság és a kreativitás fejlesztése.
Verrasztó megkeverte, Cibulková beleesett …
A cím első olvasásra zagyvaságnak tűnhet, de talán, mint egy jó krimi esetében, ezen írás végén is ott lesz a csattanó.