Általános

Hanusz Zoltán

Nagybőgővel a világ körül

Nagybőgővel a világ körül

Augusztus 20-án a Pesti Vigadó színpadán állt, ezúttal azonban nem a nagybőgőjével, ami védjegyévé vált, és aminek köszönhetően nemcsak a népzene, hanem más zenei stílusok rajongói is jól ismerik. Hanusz Zoltán zenész, kulturális menedzser, a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központ munkatársa nemzeti ünnepünk alkalmából, munkássága elismeréseként, Magyar Ezüst Érdemkereszt állami kitüntetésben részesült. Pár nappal

Barokk óra

Megújult a Kultúrpalota, gyarapodott a múzeum

Az Európai Kulturális Örökség Napjai apropóján mutatták be a nagyközönségnek a Kultúrpalota felújított épületet, a komáromi származású Reichentál Ferenc: Gáz című festményét, valamint egy restaurált barokk órát. A jelenlévőket Paterka Pál régész, a Duna Menti Múzeum igazgatója köszöntött. A Kultúrpalota, amely egykor a Jókai Egyesület székházaként szolgált, Nyitra megye 1,4 millió eurós támogatásából átfogó rekonstrukción

gyerek iskola

Egyre több szülő dönt a halasztás mellett

Lényegesen kevesebb  kiselsős kezdte meg tanulmányait Komárom alapiskoláiban, mint amennyit beírattak. Tavasz folyamán 391 gyermeket írattak be a szülők, az iskolapadokba szeptemberben végül 319-en ültek be. A város hét alapiskolájába 391 iskolaköteles korú gyermeket írattak be, 240-et magyarba, 151-et szlovákba. Az elmúlt hét évben e tanévre íratták be a második legtöbb gyermeket. Azonban, ahogy azt

Megállíthatatlanul terjed a szőlő sárgasága

„Ha most nem lépünk, két-három év múlva nem lesz szőlőültetvény Bátorkeszin és környékén“ – ezzel az erős kijelentéssel indult Bátorkeszin az a falugyűlés, amelyen a térségünket is elért vész, a szőlő aranyszínű sárgasága volt a téma. A vészjósló mondat Gyöpös István, a bátorkeszi szőlészeket-borászokat tömörítő Szegab Polgári Társulás elnökének szájából hangzott el, és hogy semmi túlzás nincs benne, arról a jelenlévőknek –

Nyáron sem tétlenkedtek Megyercsen

A nyári hónapokban két jelentős fejlesztés is megvalósult Megyercsen: a község önerőből újította fel az óvoda szociális helyiségeit, miközben jelentős pályázati támogatásból gyűjtőudvar kialakításába kezdett. Nagy munkával telt a nyár Megyercsen, hogy szeptember elsején már megszépült szociális helyiségek fogadják a helyi óvoda magyar osztályának helyet adó épületrészben a gyerekeket. A több mint hétezer eurós felújítást

Top