Az András-napi vásár 2025. november 14–16. között ismét színek, ízek és illatok kavalkádjával tölti meg a várost – hiszen már elképzelhetetlen lenne a november nélküle. A várfalak melletti parkoló idén is megtelik árusokkal, kézműves termékekkel, illetve helyi finomságokkal, melyek a hagyomány szerves részévé váltak. Hagyományok, amiket nem lehet nem szeretni Három napon át a vásár…
Komárom folytatja a kukatárolók kiépítését – több mint 660 ezer eurós pályázat valósulhat meg
Komárom városa az elmúlt években következetesen fejleszti a hulladékgazdálkodási infrastruktúrát. Egy sikeres pályázatnak köszönhetően tovább folytatódnak a fejlesztések. A Konténeres hulladéktárolók kiépítése Komárom város területén elnevezésű projekt a Program Slovensko 2021–2027 keretében valósul meg. A beruházás teljes költségvetése több mint 665 ezer euró, amelyből 612 ezer euró uniós támogatás. A projekt célja a város hulladékgazdálkodási…
Rókák tűntek fel Bátorkeszin
Az utóbbi hetekben több lakossági bejelentés is érkezett, hogy rókák jelentek meg Bátorkeszi belterületén. A község vezetése már megtette a szükséges lépéseket, a 274/2009-es vadászati törvény alapján, kérelmet nyújt be a Komáromi Járási Hivatalhoz a rókák befogásának vagy kilövésének engedélyezésére. A hivatal ezt követően a helyi vadásztársaságot bízhatja meg a beavatkozással. A rókák lakott területen…
Andruskó: “A ma meg nem született gyerek 15 év múlva nem jön gimnáziumba”
Az oktatási törvények kiterjedt módosítását fogadta el a parlament a legutóbbi, 40. ülésszak során. A csomag keretében négy törvényt módosítottak, és három újat fogadtak el. Az elmúlt húsz év legnagyobb, egyidejűleg bekövetkező változásáról van szó oktatási rendszerünkben. A törvénycsomag néhány vonatkozásáról Andruskó Imrével, a Selye János Gimnázium igazgatójával, a Magyar Szövetség helyi és megyei önkormányzati…
Új játszótérrel és parkkal gyarapodik Naszvad
A közelmúltban lezárult közbeszerzési pályázat eredményeként hamarosan megkezdődik egy új, inkluzív játszótér építése az Üzletsor utcai bérlakások melletti területen. Az 50 ezer euró értékű beruházáshoz a munka-, szociális és családügyi minisztérium 45 ezer euró támogatással járult hozzá. A korszerű, az EU-szabványoknak megfelelő játszótéren számos játékelem – oktatási és információs tábla, ismeretterjesztő panel, kültéri fitneszeszközök mozgáskorlátozottak…