Általános

Vízcsap (Pexels)

A jövőben két tételből áll majd a vízszámla

A jövőben két tételből áll majd a vízszámla

A Nyugat-szlovákiai Vízmű Társaság (ZsVS) közölte, hogy a jövőben kétkomponensű díjszabást vezet be. Az újfajta díjszabást az Árszabályozási Hivatal (ÚRSO) rendelte el, a közüzemi szolgáltatások mindegyikére kiterjedően. Ennek lényege, hogy a számla mostantól két részből áll: egy éves, fix díjból és egy fogyasztás alapú, változó díjból. A fix tétel minden szolgáltatási helyre vonatkozik – még

Keszegfalva karate

Három aranyéremmel tértek haza a Damashi Kupáról

Az elmúlt hétvégén a siklósi X. Damashi Kupa elnevezésű nemzetközi karateversenyen járt a Seishin karate klub. A megmérettetésen három ország 350 versenyzője vett részt, a felvidéki egyesületet öt versenyző képviselte a tornán. „Csapatunk már pénteken kora reggel elindult, hogy kihasználva a szép őszi időjárást, jusson még időnk a helyi látványosságok megtekintésére. A közös ebéd után

A komáromi strand

Fontos fejlesztések a komáromi fürdőben

Pályázati forrásokból újulhat meg a komáromi strand. Az önkormányzat a legutóbbi ülésén jóváhagyta az önrészt, már csak a többit kellene megszerezni. Fontos épületgépészeti felújítások várhatók a komáromi strandon, amennyiben sikerült elnyerni  “A Szlovák Köztársaság régióiban működő fenntartható és versenyképes turizmus és fürdőágazat támogatása” pályázati kiírásában szereplő támogatást. Kollár Gábor, az intézményt üzemeltető Comorra Servis városi

Jókai-emléktábla

Még sok titkot őriz az ekeli Jókay kúria

Fiatalok, középkorúak és idősek is nagy számban vettek részt Szabó Csekei Tímea művészettörténész Jókai nyomában Ekelen című, vetítéssel egybekötött előadásán, amely a helyi Csemadok szervezésében, az Ekelért Jótékonysági Alap támogatásával valósult meg. A program virtuális komáromi Jókai-sétával indult, így a jelenlévők sok érdekes történetet hallhattak Jókai Mór szülőházáról, majd életének arról a szakaszáról, amelyet a

BYD busz

Szakmunkásokat keres a magyar cég

Középfokú végzettséggel rendelkező, szakképzett munkatársakat keres a dél-komáromi ipari parkban tevékenykedő BYD Electric Bus&Truck Hungary Kft., az érdeklődőket november 19-én, 10 órakor várják meghallgatásra az észak-komáromi munkahivatal Megye utcai épületébe. A keresett pozíciók a következők: hegesztő, lakatos, fényező, autóvillamossági szerelő, autószerelő, ipari gépész, mechanikai műszerész, villanyszerelő, asztalos és burkoló. Az egyműszakos munkavégzésről van szó, friss végzősök számára

Top