Általános

Épül a bátorkeszi idősotthon

Új korszakot nyitnak a fejlesztések Bátorkeszin

Új korszakot nyitnak a fejlesztések Bátorkeszin

Egyre látványosabb Bátorkeszi fejlődése. Egymást érik a sikeres pályázatok, amelyek a község életének minden területét érintik. A turizmust erősítő tanösvény és kilátó, az interaktív múzeummá alakuló Ella-malom, az épülő idősek otthona, valamint az energetikailag megújuló iskola mind azt igazolják, hogy a község jövője biztos alapokon nyugszik. Labancz Roland polgármester tájékoztatása szerint a község újabb pályázati

Elődjét, Rácz László korábbi polgármestert 70. születésnapján köszöntötte Kürthy György

A község védőhálót nyújt, a család szeretetet

A nyugdíjasok köszöntésén közel hatvanan ülték körbe a szépen megterített asztalokat helyi kultúrházban, a Magyar Szövetség Nyitra megyei képviselői, valamint a helyi egyházi és világi intézmények vezetőinek társaságában. Az ünnepi rendezvényt Kürthy György polgármester nyitotta meg. Megjegyezte, életkora előrehaladtával egyre többször szembesül azzal, mennyire megváltozott az idősebb és fiatalabb generációk közti viszony. „A generációk egyre

A Pándy Lajos Művelődési Ház

Megkezdődött a Pándy Lajos Művelődési Ház felújítása

Az Európai Unió vidékfejlesztési programjához benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően több mint félmillió euróból újul meg a Pándy Lajos Művelődési Ház. Az épület napokban kezdődő teljes energetikai korszerűsítése és külső felújítása várhatóan 2026 nyarán fejeződik be.  Zsitva Norbert polgármester elmondta, hogy az 1959-60-ban épült kultúrház 544 ezer euró összértékű felújítása során lecserélik a nyílászárókat, megtörténik a

Jótékonysági disznóvágás Megyercsen

Jótékonysági disznóvágás Megyercsen

Hagyományos disznóvágást tartottak a községben, hogy felidézzék azokat az időket, amikor még minden ház udvarán nevelkedett egy malacka, hogy aztán a téli hónapokban és az ünnepek alatt finom falatok kerülhessenek a család asztalára. Mivel a faluban ma már elvétve akad, aki „pocát” nevelne, néhány évvel ezelőtt a község égisze alatt elindították a hagyományos jótékonysági disznóvágást.

Hóeltakarítás

Komárom felkészült a havazásra

Az előrejelzések szerint a következő napokban enyhe havazás várható Komárom területén. A városi hivatal illetékes osztálya – együttműködve a városi rendőrséggel és más társszervekkel – elkészítette a téli útkarbantartási tervet, és felkészült minden lehetséges helyzet kezelésére. Szükség esetén folyamatos ügyelet figyeli az időjárást, és a bevetési terv alapján gyorsan mozgósíthatók a megfelelő egységek. A város

Top