Ön is igényelt házfelújítási támogatást az Obnov dom/Obnov dom mini program keretében? Vigyázzon, a támogatást folyósító Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (SAŽP) nevében csalók járják a régiót, és zsebre bírságolnak! Az SAŽP tájékoztatás szerint az utóbbi időben több olyan visszaélésről is bejelentés érkezett, melynek során csalók a szervezet ellenőreinek adták ki magukat. Megjelentek a felújítási támogatást kapott…
Kolozsnémánál vesztegel egy luxushajó
Nem mindenkinek alakult a tervei szerint a szilveszteri buli. December 31-én, Kolozsnémánál zátonyra futott a Nicko Vision szállodahajó. Személyi sérülés nem történt, a hajó sem kapott léket. Viszont a Duna alacsony vízállása miatt a kavicságyról való levontatására irányuló kísérletek sikertelenek voltak. Az utasokat egy másik hajó elszállította, így a Nicko Vision a hajút szélén vesztegelve,…
Dalról dalra születik egy csillag
Legutóbb Komárom főterén, az adventi karácsonyfa pódiumán énekelve tette meghittebbé az ünnepvárást, nyáron pedig a Gútai Hajómalomfesztivál himnuszának az ő dalát választották. Aki egyszer hallja, nem felejti el karcos, Janis Joplinra és Amy Winehouse-ra emlékeztető hangját, amellyel szinte elvarázsolja az embert. De vajon miért döntött úgy annak idején a többszörös szlovák bajnok kajakozó, hogy az…
Marcelházán megelevenedtek a „Dél-Koreai Hagyományos Íjász Világkupa” történései
A Tradicionális Íjász Szövetség (TÍSZ) Bogár Péter vezetésével első alkalommal rendezte meg december 7-én, Marcelházán az ún. Hagyományos Íjász Kupáját, azzal a szándékkal, hogy a tradicionális íjászokkal megismertesse az idén október 1. és november 4. közt megrendezett „2025 KOREA Ulsan Hagyományos Íjász Világkup” a verseny sajátosságait és céljait. Az Ulsan városában megrendezett világkupán négy versenyszámban…
Miért nem értjük egymást?
Hol csúsznak el kapcsolataink? Miként tudunk átjutni azon a láthatatlan falon, amely sokszor akkor is köztünk marad, amikor valójában szeretnénk kapcsolódni, hogy a karácsonyi asztalnál sértődés helyett inkább megértés és szeretet uralkodjon? Ezekre a kérdésekre is kereste a választ finom iróniával átszőtt előadásában Limpár Imre pszichológus, aki az MCC (Mathias Corvinus Collegium) szervezésében tartott előadást…