A község 201 ezer eurós támogatást nyert a Környezetvédelmi Alapból az óvodaépület energiahatékonyságának javítására, amelyhez 5 százalékos önrésszel kell hozzájárulnia. A munkálatok előreláthatólag 2026 végére fejeződnek be. Egy másik, EU-s pályázat jóvoltából megkezdhetik a községháza felújítását is. Csernyánszky Mónika polgármester lapunknak elmondta, december 19-én írta alá a támogatási szerződést, így a közbeszerzés lezárultával ténylegesen elindulhat…
Megújult az orvosi rendelő Lakszakállason
Decemberben adták át a teljesen felújított orvosi rendelőt Lakszakállason, amely a Nyitra Megyei Önkormányzat 20 000 eurós támogatásából valósult meg. A beruházás jól illeszkedik a község törekvésébe, hogy az egészséges életmód és a prevenció a mindennapok természetes részévé váljon, és minden korosztály számára megfelelő feltételeket biztosítsanak az egészség megőrzéséhez. „A rekonstrukció során megújult a padlózat,…
Jó kis zenei utazás megállókkal
A Komáromi Jókai Színház decemberi bemutatója nem egyszerűen új előadás a repertoárban, hanem egy kísérleti koncertszínházi vállalkozás, amely már az indulásakor kilógott a megszokott keretek közül. A Szívritmuszavart Matusek Attila színművész Miklós László dramaturggal együttműködve írta, és teljes egészében házon belül készült, ami a kőszínházak világában ritkább, mint egy pontosan érkező vonat a reggeli csúcsban.…
Nagy volumenű felújítások a komáromi temetőben
A komáromi római katolikus temető gondnokságát ellátó Somnia centrum az elmúlt két évben több jelentős felújítási és karbantartási munkálatot is elvégzett a város legnagyobb temetőjében. A munkák célja a temető méltó állapotának helyreállítása, korszerűsítése, valamint a látogatók és a hozzátartozók számára kulturáltabb, rendezettebb környezet megteremtése volt – közölte a Somnia centrum. A Delta 50. számában…
Somogyi Alfréd is tagadta a Beneš-dekrétumokat
Somogyi Alfréd köztiszteletben álló református lelkész, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, a Selye János Egyetem Református Teológiai Karának docense is „feljelentette magát” a Duray Miklós emléktáblájánál tartott megemlékezésen. Komáromban január 8-án a Duray Miklós emléktáblájánál tartott megemlékezésen a múlt értékeire és a jelen politikai kihívásaira egyaránt reflektáltak a felszólalók. A koszorúzással egybekötött ünnepségen –…