Immár ötödik alkalommal rendezte meg az alistáli Ali-Bi túrakerékpáros klub a Danube Bikemaraton teljesítménytúrát. Ez a kis verseny egyre nagyobb népszerűségnek örvend az amatőr bringások körében.
A komáromiak nyolc érmet lapátoltak össze
15 ország 320 versenyzőjével rendezték meg a Nemzetközi Kajak-kenu versenyt Pőstyénben, ahol diákok, serdülők, és ifjú felnőtt versenyzők (23 éves korig) mérték össze tudásukat.
A gútai judo 40 éve
A gútai judo szakosztály idén ünnepli fennállásának 40. évfordulóját. Az elmúlt négy évtized alatt a judosport meghatározójává vált a város sportéletének. Bizonyítják ezt a hazai országos szintű és nemzetközi versenyek, ahol a szakosztály versenyzői kiváló eredmények sorát érték el.
Kék Duna futás Dunamocson hatodik alkalommal
2014. június 28. (szombat)
Ifjúsági vízilabda
A komáromi vízilabda klub ifjú növendékei 16:11 arányban győzedelmeskedtek Hódmezővásárhely csapata ellen, a magyar országos bajnokság rájátszásának keretei közt.