Perbete

Csemadok évzáró Perbetén

Tájház létrehozását tervezik Perbetén

Tájház létrehozását tervezik Perbetén

Egy mozgalmas, tartalmas és értékteremtő évre tekinthet vissza a Csemadok Perbetei Alapszervezete, amely február végén tartotta ünnepélyes évzáró taggyűlését.   Tárnok Katalin elnöki beszámolójában összegezte az elmúlt esztendő huszonöt programját és rendezvényét, amelyek a szervezet égisze alatt valósultak meg. Palettájuk rendkívül sokszínű volt: egyebek mellett színházlátogatás, bál, népművészeti fesztiválig, országos helytörténeti találkozó gazdagította a kínálatot,

Olasz vendégek Perbetén

Olasz vendégdiákok a perbetei alapiskolában

Február 23-án öt, pergő olasz nyelven diskuráló diák és két pedagógus érkezett a Perbetei Magyar Tannyelvű Egyesített Iskolába, hogy ismerkedjenek az itteni diákokkal, régiónkkal, és magyar anyanyelvű barátokat szerezzenek. Török Sarolta igazgatóhelyettes elmondta, rövid ismerkedést követően mindkét iskola diákjai bemutatták saját országukat, településüket, iskolájukat, és közös pontokat kerestek Szlovákia és Olaszország között. A Campiglia és

A Pándy Lajos Művelődési Ház

Megkezdődött a Pándy Lajos Művelődési Ház felújítása

Az Európai Unió vidékfejlesztési programjához benyújtott sikeres pályázatnak köszönhetően több mint félmillió euróból újul meg a Pándy Lajos Művelődési Ház. Az épület napokban kezdődő teljes energetikai korszerűsítése és külső felújítása várhatóan 2026 nyarán fejeződik be.  Zsitva Norbert polgármester elmondta, hogy az 1959-60-ban épült kultúrház 544 ezer euró összértékű felújítása során lecserélik a nyílászárókat, megtörténik a

Egy könyv, amire az egész falu büszke lehet

Perbete. Szebb ajándékot el sem képzelhettek volna a karácsonyfa alá a perbeteiek, mint a Varga Tibor fotóművész által összeállított Életvilágok – perbetei képeskönyv című, 200 oldalas, 486 korabeli fotográfiával ellátott kötetet. A rendkívül élvezetes nyelvezeten megírt összekötő szövegeket Jakab Ferenc írta, aki egyben a könyv szerkesztői feladatait is ellátta. A minden szempontból kimagasló kiadvány bemutatóját

Top