A Vessük el a jót projekt keretében a régió gazdálkodói ajándékozták meg a kolozsnémai idősek otthonának lakóit. Az adományát október végén Pastorek Sándor, a komáromi Regionális Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara elnöke személyesen adta át. A kezdeményezéssel a szlovákiai gazdák tiszteletüket fejezik ki az idősek iránt, valamint hozzájáruljanak ahhoz, hogy egészséges élelmiszer kerüljön asztalukra. A kamara…
A társasházi hulladék mérését is megoldották Gútán
Gúta élen jár a hulladékgazdálkodási innovációk terén. A város országosan is az elsők között vezette be a háztartási hulladék csipes technikával támogatott mérését a családi házaknál. Most pedig a tömbházak hulladékának „személyhez kötését” is sikerült megoldaniuk. Gúta a környezetvédelmi minisztériumnál sikerrel pályázott és nyert 1,2 millió eurós támogatást a hulladékgazdálkodási rendszer fejlesztésére. Az elnyert pályázati…
Rókák tűntek fel Bátorkeszin
Az utóbbi hetekben több lakossági bejelentés is érkezett, hogy rókák jelentek meg Bátorkeszi belterületén. A község vezetése már megtette a szükséges lépéseket, a 274/2009-es vadászati törvény alapján, kérelmet nyújt be a Komáromi Járási Hivatalhoz a rókák befogásának vagy kilövésének engedélyezésére. A hivatal ezt követően a helyi vadásztársaságot bízhatja meg a beavatkozással. A rókák lakott területen…
Új játszótérrel és parkkal gyarapodik Naszvad
A közelmúltban lezárult közbeszerzési pályázat eredményeként hamarosan megkezdődik egy új, inkluzív játszótér építése az Üzletsor utcai bérlakások melletti területen. Az 50 ezer euró értékű beruházáshoz a munka-, szociális és családügyi minisztérium 45 ezer euró támogatással járult hozzá. A korszerű, az EU-szabványoknak megfelelő játszótéren számos játékelem – oktatási és információs tábla, ismeretterjesztő panel, kültéri fitneszeszközök mozgáskorlátozottak…
Nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas az új lőtér Gútán
Az ország egyik legmodernebb lőterét adták át október 24-én Gútán, amelynek létrehozását a Sportlap 1millió 39 ezer euróval támogatta. A Reviczky telepen megépült lőtér a lövészsport szerelmesei mellett nemcsak a rendvédelmi szervek és a vadászok számára nyújt gyakorlási lehetőséget, hanem iskolai lövész-szakkörök is igénybe vehetik majd. A lőtérnek helyet adó, közel háromhektárnyi területet a városi…