Kultúra, oktatás

Az eseményt bejelentő sajtótájékoztató résztvevői: Lakatos Róbert, Vass Zink Nóra, Korpás Éva, Forró Krisztián, Jókai Andrea és Brinzik Angéla

Ismét közös táncra hívnak az összetartozás napján

Ismét közös táncra hívnak az összetartozás napján

Egy év kihagyás után idén új központi helyszínnel és új tájegység táncelemeivel bővül a június 4-ei összetartozás tánca esemény, amikor is nemcsak a Felvidéken, de Kárpát-medence szerte számos helyszínen járja majd egy időben ugyanazt a táncot gyermek, felnőtt, így ünnepelve a nemzeti összetartozás napját – jelentették be a szervezők komáromi sajtótájékoztatójukon.  A dunamocsi Jókai Andrea

Ipari

Éjszaka  az  Ipariban

Február 26-án hatodik alkalommal várják éjszakai barangolásra a  komáromi  Gépipari és Elektrotechnikai Szakközépiskolába az érdeklődőket. A 18:00-tól 22:00 óráig tartó eseményen rendhagyó módon, érdekes helyszíneken keresztül kalauzolják a látogatókat. A gazdag  program során egyebek mellett ismerkedhetnek a CNC forgácsolással, a 3D tervezéssel és nyomatással, az Arduino és PLC technikával, lesz pénzügyi fejtörő, kulisszatitkokat tudhatnak meg

Holop Ferenc (Bilka Viktória felvétele)

Önképzéssel a nemzetközi fotóművészeti elismerésig – Holop Ferenc útja

Holop Ferenc, a komáromi Helios Fotóklub elnöke a magyar és a szlovák fotóművészeti címek után február 1-jén átvehette a Nemzetközi Fotószövetség AFIAP-fotóművész minősítését is. Egyéni látásmódról árulkodó munkáit 25 ország kiállításain és versenyein láthatták eddig a látogatók. A bátorkeszi származású fotóművész hosszú, önképző úton jutott el odáig, hogy a nemzetközi szakma is ismerje a nevét.

Hushegyi János múzeumigazgató

Nehéz örökséget kapott az új igazgató

Hushegyi János muzeológus január 16-án vette át a régóta halmozódó problémákkal küzdő Duna Menti Múzeum irányítását. Bár egy nehéz örökségű intézményt kapott kézhez, a megújulásban komoly szakmai lehetőségeket lát.  A Szenci Városi Múzeum munkatársát és a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeum korábbi muzeológusát arról kérdeztük, milyen állapotban találta a múzeumot, milyen irányba szeretné elmozdítani és hogyan

Ördög Nóra

A reflektorfény mögött is vannak hétköznapok

Ördög Nóra, a Forbes magazin rangsora szerint jelenleg a hetedik legnagyobb üzleti értékkel bíró, magyar celebként számon tartott televíziós személyiség volt a vendége a Kikötő – Polgári Szalon január végi rendezvényének, aki őszintén és közvetlenül beszélt önmagáról, családjáról, pályájáról és szakmai kulisszatitkokról.  Az est házigazdája ezúttal is Bödők Gergely történész volt. Ördög Nóra, akinek pályája

Top