Május 6-án, a Magyar Sport Napján egy új teqball-asztalt kapott ajándékba a komáromi Selye János Gimnázium.
Emléktábla a 100 ima kápolnán
A Komáromi Napok keretében idén immár negyedik alkalommal szerveztek Temetők éjszakája elnevezéssel ismeretterjesztő sétát. A program ezúttal kivételesen a VII-es lakótelepen lévő 100 ima kápolnánál vette kezdetét, amelynek falára emléktáblát helyeztek Svetislav Maršalović, a komáromi pravoszláv egyház főgondnoka, valamint Pavlicsek Lajos és hitvese Mária emlékére, akik gondnokként negyedszázadon át dolgoztak azon, hogy a temető méltó…
Komáromi Imanap
Május 11-én, Jópásztor vasárnapján kerül megrendezésre a XXXVI. Komáromi Imanap a Szent András-bazilikában – a Pázmaneum Társulás, a Jópásztor Alapítvány és a Komáromi Római Katolikus Egyházközség szervezésében.
Tisztelet a gazdáknak
Nem véletlen, hogy április 24-én adták át Gútán a mindenkori gazdák tiszteletére állított emlékművet, hiszen Szent György napja a magyar néphagyományban a gazdák és állattartók jeles ünnepe – tavasszal ezen a napon hajtották ki először az állatokat a mezőre, nyári szálláshelyeikre.A Nagyboldogasszony Plébániatemplom parkjában elhelyezett életfát Vermes István Koppány készítette, akinek felmenői szintén gazdák voltak.
Népművészet egy életen át
Éveken át az ország vezető néptáncosa volt, akit ugyanúgy ismertek itthon, mint az óceánon túl, miközben kivételes alázattal és szeretettel tanította óvodásait és tánccsoportjait. Azt azonban már kevesebben tudják, hogy a táncosok viseletei mögött is Méhes Kata néptáncos, egyetemi oktató keze munkája rejlik.