Az Európai Kulturális Örökség Napjai apropóján mutatták be a nagyközönségnek a Kultúrpalota felújított épületet, a komáromi származású Reichentál Ferenc: Gáz című festményét, valamint egy restaurált barokk órát. A jelenlévőket Paterka Pál régész, a Duna Menti Múzeum igazgatója köszöntött. A Kultúrpalota, amely egykor a Jókai Egyesület székházaként szolgált, Nyitra megye 1,4 millió eurós támogatásából átfogó rekonstrukción…
Egyre több szülő dönt a halasztás mellett
Lényegesen kevesebb kiselsős kezdte meg tanulmányait Komárom alapiskoláiban, mint amennyit beírattak. Tavasz folyamán 391 gyermeket írattak be a szülők, az iskolapadokba szeptemberben végül 319-en ültek be. A város hét alapiskolájába 391 iskolaköteles korú gyermeket írattak be, 240-et magyarba, 151-et szlovákba. Az elmúlt hét évben e tanévre íratták be a második legtöbb gyermeket. Azonban, ahogy azt…
Jókai Mór, ahogyan eddig kevéssé ismertük
„A festőé az égen a szivárvány, a költőé csak a hulló-csillagok” címmel tartott érdekfeszítő előadást E. Csorba Csilla művészettörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum tiszteletbeli főigazgatója, amely során Jókai Mór képzőművészként is megmutatkozó tehetségét mutatta be. Az eseményt a Duna Menti Múzeum Baráti Köre szervezte. A csallóközi felmenőkkel rendelkező művészettörténész előadása kezdetén megemlítette, hogy Keszegh Margittal,…
K. O. az egyházi és magániskoláknak?
Ellehetetlenülhetnek az egyházi, alapítványi és magániskolák, ha a parlament az oktatási törvény módosítását a kormány által beterjesztett, változatlan formában fogadja el. Vagy az intézmények jellege vész el, vagy anyagi fenntarthatóságuk válik kétségessé. A parlament ma, szeptember 18-án, kedden kezdte meg az oktatási törvény módosításának vitáját. A Tomáš Drucker (Hlas-SD) oktatási miniszter által beterjesztett kormányjavaslatról vélhetően…
Megyényi területen fekszik a mosolygós zambiai pap plébániája
Három hétig vendégeskedett Komáromban a zambiai Gabriel Kwaku Mwanza atya. Az atya a Szlovákiánál tizenötször nagyobb területű, függetlenségét Nagy-Britanniától 1964-ben elnyerő, 19,6 milliós dél-afrikai ország keleti részéből származik. Minden nap hajnal négykor kel, mert öt órakor már rádióadásban van. A nálunk már jószerivel csak az autókba visszaszorult rádió továbbra is a ritkán lakott ország egyik…