Közélet

Hiába tiltakozik Komárom az új kaszinó ellen?

Hiába tiltakozik Komárom az új kaszinó ellen?

Eddig hiába tiltakozott Komárom az ellen, hogy egy újabb kaszinó létesüljön a város kapujában, az Erzsébet-híd lábánál, az egykori vámépületben. Az illetékes állami hatóság a város kifogásai ellenére, az önkormányzatot megkerülve engedélyt adott annak működésére. Komárom harcol a döntés ellen, panaszt tett a főügyészségen.

Terjed a sárgaság Ógyallán

Pénteken rendkívüli önkormányzati ülést tartottak Ógyallán a sárgaságjárvány miatt. A fertőző megbetegedés a városban a Komáromi Járási Közegészségügyi Hivatal adatai szerint emelkedő tendenciát mutat.

Már kapható a komáromi sör

E héttől kezdve már kétfajta, a komáromi erődben készült kézműves sört is megkóstolhatunk. A Kamarum Városi Sörfőzdében készül 12-es világos, lager típusú sör Klapka tábornok nevét viseli, a 10-es világos Villa Camarum néven fut. Egyelőre üveges kiszerelésben kóstolhatjuk a söröket – arra még néhány hetet várni kell, hogy a várban kialakított sörözőben csapolva is leguríthassunk

Játékos séta Jókai nyomában

Komárom. Egy játékos kalauzolás segítségével szórakoztató, ugyanakkor ismeretbővítő sétát tehetünk Jókai nyomában haladva, az írófejedelemhez és műveihez kötődő helyszíneket felfedezve Komárom belvárosában, illetve az Erzsébet-szigeten. A 19 állomásos séta útvonalán 8 apró fémszoborra bukkanhatunk, valamint járdafeliratokon olvashatjuk az író örökbecsű gondolatait – magyar és szlovák nyelven.

Multisport park az Erzsébet-szigeten

Komárom. Múlt pénteken délután felavatták a jégpályán és környékén kialakított új nyári közösségi teret, ahol a továbbiakban a téli időszakon kívül számos szabadtéri sportnak, szabadidős tevékenységnek lehet hódolni. A cél az, hogy a gyerekek, fiatalok, családok biztonságos körülmények között sportolhassanak, egy védett közösségi térben újra egymásra találjanak a generációk.

Top