„Isten fizesse meg” – mondta Orosch János nagyszombati érsek múlt vasárnap, miután a pápai küldött latinul, Tóth László püspöki helynök pedig magyarul felolvasta az oltár mellett Ferenc pápa dekrétumát, melyben basilica minorrá, kis bazilikává nyilvánította a Szent András-plébániatemplomot.
Gúta megsegíti az elesetteket
Nagy horderejű szociális vonatkozású stratégiai dokumentumot készített Gúta. Hét konkrét célt fogalmaz meg, gondol a kisnyugdíjasokra és az alacsony bérűekre.
Kötelezően ellenőrzött kutyusok
Négy év után került ismét napirendre házi kedvenceink kötelező chipezése, amely ezúttal sikeresebb lehet a korábbi próbálkozásoknál. A szlovák parlament ugyanis a hetekben második olvasatba utalta – az agrártárca által kidolgozott – vonatkozó törvénytervezetet. A szakma üdvözli a változtatásokat, de vajon így vannak-e ezzel a gazdik is? Mennyit kell fizetniük érte? Okoz-e fájdalmat a beültetés…
Kihirdetik: bazilikává vált a Szent András templom
KOMÁROM. Április 22-én, Jó Pásztor vasárnapján kerül sor a XXIX. Komáromi Imanapra. Az idei különleges alkalom, hiszen ezen a napon hirdetik ki, hogy a Szent András plébániatemplom elnyerte a basilica minor címet, tehát bazilikává vált.
Ketten kapnak Pro Urbe díjat
A komáromi képviselők megszavazták, hogy idén kik kapják a Pro Urbe – Városért díjakat Komáromban.