Az együttműködés a vállalkozói siker kulcs

Marcinkó Adrián

Fejőstehénként tekint a kormány a hazai vállalkozókra. A vállalkozó próbál értéket teremteni, a kormány pedig ezekből az értékekből minél többet akar elvenni. Az országot az utóbbi időben egyre inkább jellemző negatív gazdasági környezetből a vállalkozók csak együttműködve tudnak kitörni – véli Marcinkó Adrián, a vállalkozói Felvidéki Mentorprogram kulcsmentora. Legutóbbi számunkban a program indulásáról számoltunk be, most pedig a kulcsmentort kérdeztük.

Hogyan került kapcsolatba a Felvidéki Mentorprogrammal?

2012-től van saját vállalkozásom. A jelenlegi a mentorprogram harmadik évada. A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetségének alelnökeként már az első évad szervezési munkálataiba is bekapcsolódtam. Abban mentorként vettem részt. A programot szervező Nemzetpolitikai Államtitkárság a sorozat második évében felkért, hogy kulcsmentorként folytassuk az együttműködést. Valószínűleg elégedettek voltak az együttműködéssel, mert a harmadik évadra is felkértek. Emellett mentorként is tevékenykedek, három mentoráltam van.

Mi a kulcsmentor szerepe?

Részt vettem a mentor-mentorált párosok kialakításában. Feladatom a kettejük közötti kommunikáció segítése. Illetve, ha bármelyiküknek elakadása van a folyamatban, akkor hozzám fordulhatnak. Egyben kapcsolattartó is vagyok az államtitkárság felé. A koordinációs szerep mellett részt veszek a szakmai programok, workshopok összeállításában is. 

A programban a tapasztalt vállalkozókból lett mentorok négy hónapnyi segítségnyújtást ígérnek. Mi történik ez alatt a négy hónap alatt?

Egy mentornak általában két mentoráltja van, ritkábban három. Ők közvetlenül tartják a kapcsolatot és közvetlenül kommunikálnak egymással. Az, hogy ezt milyen formában és milyen gyakorisággal teszik, rájuk van bízva. A folyamat során van négy szakmai napunk, a program pedig egy záróeseménnyel fejeződik be, ahol számot adnak az együttműködés során elért eredményekről. Négy hónap alatt gyökeresen nem lehet megreformálni egy vállalkozást. De ez az időszak elegendő lehet ahhoz, hogy megvizsgáljunk egy-két olyan kulcsproblémát, amelyek megoldásával szintet tud lépni a mentorált. 

Nyilván a vállalkozói berkekben is téma az a negatív gazdasági környezet, amely az országban sajnálatos módon kialakulóban van. A harmadik konszolidációs csomag után milyen a hangulat a vállalkozók között?

A vállalkozók a koronavírus-világjárvány óta folyamatosan kihívások elé vannak állítva. Ebben nem segít a kormány legutóbbi konszolidációs csomagja, amely nemcsak újabb terheket rakott ránk, hanem sok bizonytalanságot is hozott. Úgy érezzük, fejőstehenei vagyunk az államnak. A vállalkozó próbál értéket teremteni, az állam pedig minél többet elvenni a megtermelt értékekből. Ez mindenkire hatással van, ágazattól függetlenül. Azért is fontos a mentorprogram, mert a vállalkozók ott tudnak beszélgetni, problémákat behozni, és újabb együttműködésekre is lehetőségek nyílnak. Az együttműködés és egymás segítése lehet a kulcs ezekben a nehéz időkben. (kcr)

Top