Peter Pellegrini köztársasági elnök nem írja alá a hazárdjátékról szóló, a parlament által gyorsított eljárásban elfogadott törvénymódosítást. Az ellenzék mellett önkormányzati ernyőszervezetek is kérték az államfőt, vétózza meg a törvényjavaslatot, mely mögül a koalíciós Szlovák Nemzeti Párt is kihátrálna. Milyen hatással lenne az egyelőre még nem törvényerejű módosítás Komáromra?
Nagyon sietett a kormánykoalíció a Rudolf Huliak sportminiszter műhelyéből kikerült, a hazárdjátékot szabályozó törvény módosításával. A jogszabály-módosítást gyorsított eljárásban tárgyalták, a parlamenti vita idejét korlátozták. További furcsaság, hogy az október 23-án, csütörtökön elfogadott törvénynek már múlt hét hétfőn, október 27-én hatályba kellett volna lépni. Két nappal később, október 29-én járt le az utolsó, még működő pozsonyi kaszinó licence, ami legalábbis érdekes egybeesés. Michal Šipoš, az Igor Matovič vezette Slovensko Mozgalom parlamenti frakcióvezetője szerint a koalíció a költségvetés támogatásáért cserébe adott zöld utat Huliak javaslatának. A módosítás ellen a fővárosi önkormányzat is élesen kikelt, erkölcstelennek és cinikusnak nevezte; amellyel a parlament több mint 100 ezer pozsonyi lakos petícióban kifejtett akaratát hatalmi szóval akarta megkerülni.
A módosítás egyebek mellett lehetővé teszi, hogy a Tipos állami szerencsejáték-társaság bizonyos feltételek mellett átvegye a kaszinók licencét, és tovább üzemeltesse azokat. “Egyelőre fenntartásaim vannak a végleges módosítással, és valószínűleg újratárgyalásra visszaküldöm a parlamentbe, hogy a kormánykoalíció még egyszer megvitathassa – mondta a módosítás kapcsán Peter Pellegrini államfő. – Nem éppen tisztességes eljárás, hogy a parlament csütörtökön éjszaka elfogad egy törvényt, aminek hétfőn reggel kellene életbe lépnie.”
Keszegh Béla, Komárom polgármestere elmondta, Pozsonnyal szemben Komárom önkormányzata nem a teljes tiltás útját választotta, inkább a hazárdjátékok szabályozása mellett foglalt állás. A jelenleg érvényes városi rendelet szerint a játéktermeknek legalább kétszáz méterre kell lenni egymástól, illetve nem lehetnek egymás szomszédságában. “A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy ahol a hazárdjáték be van tiltva, ott illegálisan próbálják működtetni. Azon vagyunk, hogy a belvárosban ne legyenek játéktermek, illetve olyan feltételeket kérünk, hogy az érzékeny csoportok védve legyenek” – mondta.
Komáromban jelenleg két kaszinó üzemel, az egyik az Európa szállóban, a másik a vámon. Keszegh elmondta, ezeknek nem a város, hanem a sportminisztérium alá tartozó Hazárdjátékokat Felügyelő Hivatal adta ki a működési engedélyt. Az egykori vámon levő kaszinó működési engedélyét az illetékes hivatal a város mellőzésével adta ki, így azt az ügyészségen támadták meg.
A települések egyébként a hazárdjátékot üzemeltetője összbevételének 3,6 százalékát kapják meg. A korábbi években ez volt 9% is, az évek során csökkentették. Komárom esetében a hazárdjátékból hozzávetőleg 310 ezer euró körüli összeg folyik be a városkasszába. “Az utóbbi években ez a piac meglehetősen átalakult. Az érzékeny csoportokat leginkább úgy tudjuk védeni, ha a reguláció a mi kezünkben van. Az által, hogy a vendéglátóhelyekről a nyerőgépeket kitiltották, egy koncentrált és ellenőrizhető közegbe kerültek át. A játékosokat a belépéskor ellenőrzik, hogy nem folyósítanak-e részükre szociális segélyt, vagy nincs-e bejegyzett függőségük” – mondta. (kl)