Nem ismertem a nagyapámat, csak egy árvíz mosta fényképről és a családi történetekből, amiből egy olyan ember portréja rajzolódott ki előttem, aki két dologtól irtózott, a köménymaglevestől meg az erőszaktól. Nem is akart ő háborúba menni, bár állítólag arra büszke volt, hogy a 101. hidász zászlóalj egyenruhájában milyen „fess”, és talán még néha dalolt is a vonaton, mert azt szeretett, ahogy az életet is szerette nagykanállal enni, ,amely a Don-kanyar felé zakatolt vele.

Személyes érintettségem miatt különös várakozással léptem be a Brigetio Öröksége Látogatóközpontba, ahol január 14-én – a december 4-én megnyílt időszaki kiállításhoz kapcsolódva – rendhagyó, előadással egybekötött tárlatvezetéssel emlékeztek a doni áldozatokra. Nem véletlenül erre a napra esett a program: bár a szovjet támadás a Don-kanyarban január 12-én kezdődött, az a frontszakasz, ahol a komáromi alakulatok álltak, csak 14-én került közvetlenül tűz alá. A „Komárom, komáromiak, komáromi alakulatok a második világháborúban” című tárlaton Ábrahám Zsolt Attila és Pokornyi Gábor történészek vezették végig a látogatókat a személyes történeteken át, felidézve mindazt, amit a helyi katonák a Donnál átéltek.

A doni katasztrófa okairól „már mindenki hallotta, olvasta”, hogy a magyar honvédség felszerelése súlyosan hiányos volt. Ábrahám Zsolt Attila azonban arra mutatott rá, hogy a probléma gyökerei jóval mélyebbre nyúlnak. A Magyar Királyi Honvédség 1938-ig a trianoni békeszerződés miatt gyakorlatilag nem fejleszthetett. A hadsereg létszámát 35 ezer főben maximalizálták, a nehézfegyvereket tiltották – ez a haderő még védekezésre is alig volt alkalmas. A fordulat 1938. augusztus 22-én jött el, amikor a kisantant államok elismerték Magyarország fegyverkezési egyenjogúságát. Csakhogy ekkor már késő volt, mert a 2. magyar hadsereg, melynek része volt a komáromi 6. könnyű hadosztály, német követelésre, kormányközi egyezmény alapján 1942–43-ban már a keleti fronton volt. Nem mintha nagyapámnak hiányzott volna egy jobb puska, vagy bármi más, amivel pusztítani, ölni lehet, ő csak arra vágyott, hogy épp ésszel túlélje a földi poklot, és ne arról álmodjon minden éjjel, ahogy karjaiban lélegzett még egyet, utoljára a sógora, aki egyben a legjobb barátja és bajtársa volt.  

Ráadásul ekkor a legközelebbi működő vasútállomás mintegy 150 kilométerre volt a magyar állásoktól, a vasútvonalakat partizánok több helyen felrobbantották. Emiatt sok alakulatnak 500–600, de akár 1000 kilométert is gyalog kellett megtenni a Don-kanyarig, ezért az utánpótlás – élelmiszer, lőszer, téli ruházat, sem a katonákhoz, sem a lovakhoz nem jutott el időben. „Az éhező katonák, jobb híján megették az éhező lovakat, lerángatták az elhunyt bajtársaik csizmáját, kalocsniját, hogy a -30-40 fokos orosz télben próbálják védeni a lábukat a fagytól.”

A magyar 2. hadsereg összesen 207 ezer katonával védte a számára kijelölt, közel 200 kilométer hosszú Don-szakaszt. Amikor 1943 januárjában a szovjet Vörös Hadsereg megindította az offenzívát, a magyar alakulatok kimerülten, hiányos felszereléssel és szinte teljesen magukra hagyva próbálták tartani állásaikat. A veszteségek elérték a 120–130 ezer főt , hősi halottakat, sebesülteket, eltűnteket és hadifogságba esetteket egyaránt. A doni áttörés így nemcsak katonai vereség volt, hanem a magyar nemzeti emlékezet egyik legnagyobb tragédiája. Százezrek gyászoltak. Nagyanyám azonban nem volt hajlandó, pedig majd két éven át nem volt semmi hír a nagyapámról. Azok, akik hadifogságba estek, egymás után jöttek haza. Aztán egy nap, megállt a kapuban, egy csontsovány ember, akinek megtört testében, megtört lélek lakozott, és akit nagyanyám csak a hangjáról ismert fel. Amikor bement az istállóba, végig járta a kis földjét, még nem sejtette, hogy pár év múlva mindettől megfosztják őket, és egy vagonban zötyögnek majd az ismeretlenbe. 

A sokrétű tárlat 2026 októberéig látogatható, és nemcsak a fronton harcoló alakulatok történetét mutatja be, hanem a háború hétköznapjait is, a cserkészek, a civilek, a fogolytáborok és az iskolák sorsát, mindazt, amit a hátország átélt. A II. világháború történéseit Komáromban bemutató tárlathoz egy gazdagon illusztrált könyv-katalógus is készült, amely teljes képet ad a város háborús éveiről. JN