Azt hiszem, sok jóérzésű ember gyomra összeszorul, amikor a magyarországi választási kampányt figyeli. Függetlenül attól, ki melyik oldalhoz húz, nehéz nem észrevenni, hogy az ilyen mértékű sárdobálás már rég nem az emberek valódi problémáiról szól. A hangnem egyre élesebb, a gyűlöletkeltés egyre erősebb, és attól tartok, ezek a sebek a választások után sem gyógyulnak be. Közben alig esik szó azokról a kérdésekről, amelyek valóban meghatározzák a mindennapjainkat: az oktatásról, az egészségügyről, a fiatalok jövőjéről, a megélhetés biztonságáról. Még a csapból a kampány is folyik (Komáromban az előző választások idején ezt mi is átélhettük), az emberek ingerültebbek, és egyre könnyebben fordulnak egymás ellen. De kinek az érdeke ez?
A szlovákiai politikai helyzet sem ad okot maradéktalan nyugalomra. A kormányon belüli feszültségek, a nyilvános üzengetések, az egymásnak feszülő indulatok inkább bizonytalanságot sugallnak, mint stabilitást. A gazdaság kihívásokkal küzd, a vállalkozók terhei nőnek, az emberek egyre nehezebben boldogulnak – mégis sokszor úgy tűnik, mintha a figyelem más, kevésbé lényeges ügyekre terelődne. A parlamentben cirkuszi mutatványokra, kocsmai vitákra és fizikai inzultusokra kerül sor, amire annyi csupán a törvényhozó válasza, hogy szabályba foglalja az öltözködési normákat – az alkoholfogyasztással már nem foglalkozik. Melyik munkahelyen engednék meg nekünk mindezt? A legelszomorítóbb a politikai kultúra olyan szintű lezüllesztése, amely aztán az egész országra levetítődik. Miért lenne kölcsönös tisztelet helyi szinten, ha a nemzeti tanácsban is kocsmai a hangulat? És ilyenkor újra felmerül a kérdés: kinek jó ez?
Helyi szinten sem ismeretlen a megosztottság. Vannak települések, ahol a hosszan elnyúló viták és személyeskedések megbénítják a közös munkát. A közösségi oldalak világában pedig különösen könnyű hangulatot kelteni – akár névtelenül, következmények nélkül. A józan, építő kritika mindig érték, de a rosszindulat és a szándékos félrevezetés soha nem szolgálta a közösség javát. A közösségi oldalak manipulatív algoritmusai és az igencsak szelektív igazságérzet egyre hangosabbá teszik a hangulatkeltőket, miközben az értelmes többség inkább csendben marad. De ismét csak: kinek az érdeke ez?
Számomra nagy öröm, hogy Komáromban mostanában nem ezek az idők járnak. Voltak időszakok, amikor nálunk is háromnapos tárgyalásokat tartott az önkormányzat, amelyek után semmilyen fejlesztés nem történt, csak csúszott lefelé a város. Az elmúlt években viszont szinte minden esztendőben kiemelkedő fejlesztések valósultak meg szinte minden területen. Ami még fontosabb: a testületi üléseken ugyan elhangzik a konstruktív kritika, de a kölcsönös tisztelet jegyében. Talán a pártoknak is nagy pofon, hogy a huszonöt képviselőből szinte mindenki független, mert az embereknek elegük lett a megosztottságból. Lényeges az is, hogy semmilyen többség nem szorított ki semmilyen kisebbséget: mindenki része a munkának, így az eredmények közös sikert jelentenek. Volt próbálkozás a szlovák-magyar viszony hergelésére is, mégis példaértékű az együttműködés; öröm látni, hogy a magyar és a szlovák kultúra terén egyaránt nagyot léptünk előre. Ez korántsem jelenti azt, hogy minden hibátlan lenne – ilyen állapot talán nem is létezik –, de normális együttműködéssel, kölcsönös tisztelettel és konstruktív kritikával valós eredményeket lehet felmutatni.
Mert a lakosok valódi érdeke nem a szócsata és a gyűlöletkeltés, hanem a békés együttélés és a fejlődés. Ugyan sokfélék vagyunk, több nyelvet beszélünk, de az életünk közös. És ez a mi érdekünk.
Szénássy Tímea